A maszk mögött 11.rész - Az Eiffel-torony tetején

Az este folyamán Adrien felajánlotta, hogy ha már ott alszok akkor odaadja az egyik pólóját és nadrágját, hogy ne a ruhámban kelljen lennem. Ez engem hatalmas örömmel töltött el azonban azzal elfelejtettem számolni, hogy így az arcszínem egy paradicsoméval vetekedik. Az sem segített a helyzeten, hogy Adrien úgy döntött ő bizony póló nélkül fog aludni, mert melege van. Azért lassan mind a ketten megszoktuk a látványt, és a helyzetet így már nyugodtabban tudtunk nyugovóra térni. Amikor már az ágyban feküdtünk eleinte én háttal voltam neki, de ő átölelt és egyszerűen maga felé fordított, majd adott egy puszit a homlokomra.

- Jó éjt Hercegnőm. - suttogta én meg zavaromban nem is tudtam mit csináljak. Óvatosan átöleltem őt és a fejemet a mellkasába fúrtam. Magamban folyamatosan azt kívántam, hogy ez ne csak egy álom legyen. Annyira hihetetlen volt ez az egész. Még ha meg is fordult a fejemben, de soha sem tudtam komolyan gondolni arra, hogy ő szerelmes belém. Egyszerűen lehetetlennek tűnt számomra. Most pedig itt fekszünk egymás mellett, ölelkezünk és így is fogunk elaludni. A szívem kalapálása az utóbbit talán egy csöppet megnehezíti, de emellett egyfajta nyugalom is telepedett rám. 

- Jó éjszakát. - leheltem a mellkasába álmosan aztán egy ásítást követően hamarosan elaludtam.

Reggel halkan nyöszörögve keltem fel és nagy örömmel konstatáltam, hogy Adrien itt fekszik mellettem tehát nem csak álmodtam a tegnapot. Mélyen beszívtam az illatát aztán ismét lehunytam szemem. Éreztem, hogy óvatosan megsimítja a hátam aztán nyújtózik egyet.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá mikor picit hátrébb csúsztunk egymástól. Ő egy lágy mosollyal közelebb hajolt hozzám és finom csókot hintett homlokomra.
- Neked is Hercegnőm. - mondta az új becenevemen szólítva. Hamarosan kikászálódtunk az ágyból és mind a ketten egyetértettünk abban, hogy jobb lesz, ha a saját ruhámban megyek haza. Már csak az hiányoznak, hogy anyáék elkezdjenek kérdezősködni arról, hogy miért más, vagy, hogy pontosabban fogalmazzak Adrien cuccaiban vagyok. Amíg visszavettem a ruhám ő kiment a szobából aztán ahogy elkészültem igénybe vettem a fürdőt is csak, hogy egy picit rendbe szedjem. Pontosan olyan szörnyen néztem ki, mint ahogyan azt gondoltam. A kontyom teljesen szétment, az arcom nyúzott volt, és pár másodperc múlva felfedeztem a karikákat is a szemem alatt. Azonnal megmostam az arcom a hajam pedig kibontottam és mivel másodszorra sem sikerült újra normálisan összefognom úgy döntöttem hagyom lógni. Azért ujjaimmal óvatosan átfésültem párszor, hogy viszonylag normálisan álljon. Körülbelül húsz perc múlva beléptem a szobába. Igen, ennyi idő kellett ahhoz, hogy úgy érezzem "jól" nézek ki. Adrien elmosolyodott és közelebb jött hozzám. Gondolom ő két perc alatt elkészült.
- Jól áll neked a kiengedett haj. - mosolygott kedvesen én pedig pirulva csavargattam meg az egyik hajtincsem.
- Köszönöm. - mosolyodtam el én is. Talán többször kellene így hordanom a hajam. Amíg mi beszélgettünk Tikki és Plagg is felébredtek aztán azt tették, mint mi. Adrien felajánlotta, hogy reggelizhetünk nála, de én inkább úgy döntöttem, hogy hazamegyek és elmondom anyának, hogy nem történt semmi gond. Na persze ő úgy tudja, hogy Marinetteként voltam a bálban. Azért az kissé hirtelen érhette őket, hogy nem jöttem haza éjszaka, de lehet, hogy hamarabb lefeküdtek végül is mostanában elég sok dolguk van. Átváltoztam Katicává és ahogy hazaértem vissza Marinettevé. Halkan átvettem a ruhámat aztán a tükörben megnézve magam úgy voltam vele, hogy jó lesz így. A hajam sem fogtam össze, azért ezúttal egy fésűvel is átmentem rajta. A lehető legóvatosabban lelépkedtem a lépcsőn és mivel úgy vettem észre, hogy még alszanak a szüleim. Gyorsan ettem valami ennivalót, amit sikerült összedobnom. Ezután hagytam egy üzenetet anyáéknak, hogy nagyon jól éreztem magam este és, hogy elmegyek a városba sétálni Adriennel, majd valamikor jövök. A tollat letettem az asztalra a papír mellé aztán adtam még Tikkinek egy kekszet és elindultam vissza a fiú házához.
Már félúton találkoztam vele:
- Szia, próbáltam sietni. - mosolygott rám kedvesen, amitől nekem is muszáj volt elmosolyodnom. - Na és mit csináljunk? Vagy szeretnéd megosztani Alyaval a dolgot? - kérdezgetett kíváncsian.
- Milyen dolgot? - tettem a hülyét csak mert szerettem volna az ő szájából is hallani.
- Hogyhogy milyen dolgot? Hát azt, hogy együtt vagyunk. - válaszolt vidáman aztán kínosan felnevetett - Persze ha ez neked túl gyors akkor még várhatunk vele... - kezdett mentegetőzni, én pedig kuncogva a szám elé emeltem a kezem. Mintha csak magamat látnám.
- Nem, nem nincs ezzel semmi baj. - nyugtattam meg őt - Alya még ráér ma csinálhatnánk valamit együtt. - válaszoltam a másik kérdésére is. Ahogy láttam most már nyugodtabban bólogatott arra, amit mondtam.
- Akkor mondjuk sétálhatnánk egyet, elmehetnénk az Eiffel-toronyhoz. - ajánlotta
- Jó menjünk. - egyeztem bele izgatottan, na nem mintha még nem jártam volna az említett helyen.
Útközben nagyon sokat beszélgettünk. Szó esett néhány jó kis emlékről és felmerült pár kérdés is a cselekedeteinkkel kapcsolatban, de végül mindketten megkaptuk a válaszokat. Soha sem gondoltam volna, hogy én valaha is így fogok vele beszélgetni. Nem dadogtam, nem töltött el félelem, hogy valami rosszat mondok és kivételesen még csak zavarban sem voltam. Önfeledten cseverésztünk, mintha csak minden egyes nap ezt tennénk.
- Azt hiszem ha fent lennénk egy kicsit érdekesebb lenne nem? - kérdezte Adrien mikor odaértünk.
- De igen. - bólintottam egyetértően. Persze egyikünknek sem volt kedve normális ember módjára felsétálni, így mindketten kerestünk egy helyet a közelben ahol átváltozhatunk. Amint ez megtörtént pillanatok alatt a torony tetején találtuk magunkat. Természetesen nem változhattunk vissza, hiszen idefent mindenki rögtön kiszúrta volna, más részről pedig jobb volt így.
- Az egyik oka annak, hogy szeretek szuperhős lenni az, hogy a kilátás csodálatos. - jelentettem ki miközben csillogó szemekkel vezettem végig a szemem az égen, majd a városon. Ehhez a látványhoz talán semmi sem fogható. Ekkor Adrien felállt és az ujjaival olyan alakot formál, mintha egy kép lenne.
- Veled együtt még csodálatosabb. - jegyezte meg mosolyogva aztán közelebb lépett hozzám és óvatosan átkarolta a derekam. Ezt az érzés még ennyi idő után sem szoktam meg.
- Most már az enyém vagy Bogárkám igaz? - kérdezte azzal a tipikus Macskás vigyorával. Erre én elmosolyodtam és csak annyit mondtam:
- Eddig is a tiéd voltam.
A szemei egy picit kikerekedtek, de végül csak édesen elmosolyodott és még közelebb húzott magához, majd egy kis szemkontaktus után finoman megcsókolt.
- Szeretlek. - lehelte a végén továbbra is mosolyogva. Azt hiszem most nem is tudnánk mást tenni, minthogy mosolyogni és örülni annak, hogy így alakult ez az egész.