- Lyne én még aludni akarok. - morogtam nyűgösen miközben a takarót a fejemre húztam.
- Hát jó, ha elakarsz késni az első napodon - mondta kissé durcásan a kicsi lila kwami. Erre azonnal lerúgtam magamról a takarót, és mint a filmekben kikeltem az ágyból. Az álmosság már nem is látszódott rajtam. A falon lévő órára pillantottam, ami fél 8-at mutatott. Amilyen gyorsan csak tudtam felkaptam a kék ingem hozzá egy fekete nadrágot és egy szürke blézert. A reggelim csupán egy pirítósból és egy almából állt, amit apa már kikészített nekem az asztalra. Gyorsan elpakoltam a táskába a könyveket, és az uzsonnámat aztán már indultam is.
- Jézusom remélem nem kések el. Az szörnyen gáz lenne - motyogtam magam elé, hogy csak a zsebemben megbúvó kis lényecske hallhassa.
- Ne aggódj, ha elkésel sem lenne annyira szörnyű. Elnézést kérsz és leülsz oda ahová a tanár ültet - válaszol halkan, mire én csak sóhajtok egyet.
- Te ezt nem értheted. Az első benyomás szörnyen fontos. Nem egy szétszórt lány akarok lenni, aki épphogy beesik az első órára - hadartam. Nekem tényleg lényeges volt, hogy a lehető legjobb benyomást keltsem az osztálytársaim felé. Így is eléggé félek, hogy mi lesz. Apa azt akarja, hogy minél több ember bizalmába férkőzzek, így elterelve magamról minden lehetséges gyanút. Lassan beértem az iskolába ahol éppen hallottam a csengőt. Már szinte futottam.
- Lyne jól bújj el, és véletlenül se adj ki hangot! - utasítottam, hogy ne történjen probléma. Habár okos az én kis kwamim tudja ő magától is a dolgát. Miközben neki magyaráztam és lefele néztem hirtelen neki mentem valakinek és, majdnem elestem, ha nem szorítja meg az illető erősen a csuklóm ezzel megtartva engem, amíg vissza nem nyerem az egyensúlyom. Nagyot sóhajtottam a hirtelen ijedtségtől, és enyhén kipirult arccal néztem az előttem álló szőke srácra.
- Sajnálom, és köszi, hogy elkaptál - próbáltam valami nem túl esetlen mosolyt az arcomra varázsolni azt hiszem sikerült, mert kedvesen visszamosolygott.
- Ugyan semmiség. Új vagy itt? Még nem igen láttalak - egészen kedvesnek tűnik. Meg kell ragadnom az alkalmat. Itt az idő, hogy elkezdjek barátkozni végül is, ha egy valakivel jóba leszek biztos bemutat, majd a barátainak. Egy kicsit ismerős volt számomra a fiú, habár azt nem tudtam volna megmondani honnan.
- Igen Aurore Beauréal vagyok. - nyújtottam felé a kezemet, amit ő el is fogadott és miközben bemutatkozott megrázta a kezemet.
- Adrien Agreste. Örülök, hogy összefutottunk...Szó szerint. - tette hozzá a végét nevetve, amitől muszáj volt nekem is halkan felnevetnem. Egészen jó társaság és vicces.
- Egyébként tizedikes vagyok, és hát nem nagyon tudom, hogy merre van a terem szóval esetleg eltudnád mondani? - kérdeztem rá, mert közben sétáltunk, de fogalmam sem volt, hogy merre.
- Én is tizedikes vagyok úgyhogy csak maradj velem. - villantott egy félvigyort, én pedig hasonló mosollyal bólintottam egyet. Tényleg eléggé szimpatikus volt a srác egészen addig míg megláttam a folyosón egy szőke hajú lányt, aki úgy rohant ide hozzánk, mintha valami szörnyen veszélyes helyről tértünk volna haza.
- Jézusom Adrien, szívem hol voltál ennyi ideig? - borult a mellettem lévő fiú nyakába, én pedig csak értetlenül néztem ezt végig. Igyekezett a lehető legkedvesebben levakarni magáról ezt az idegesítő lányt, de nem igazán akart neki összejönni.
- Chloé nyugi már, mint láthatod itt vagyok és nem történt semmi. Egyszerűen csak később indultam el otthonról - magyarázott a fiú, de a szöszi kiszúrt engem is és egyből olyan fintort vágott le, amitől a szemöldököm a homlokom tetejéig szaladt.
- Ugyan kérlek, biztosan ezzel az alávaló lánnyal voltál. Nézd meg még öltözködni sem tud. Bár egy fokkal jobb, mint Marinette. - teljesen lenézően beszélt, amitől a szemem enyhén tikkelt párat.
- Még öltözködni sem tudok? Komolyan te beszélsz, akin az előző havi kollekció van? - nevettem el magam, majd Adrienre néztem - Remélem nincs köztetek semmi, mert ha mégis nagyon sajnállak. - néztem rá enyhe sajnálattal szememben - Egyébként Chloé vagy ki is vagy te tanulhatnál a jelekből, vagy az is elég lenne ha megtanulnád értelmezni a szavakat. Adrien nem szeretné, ha ennyire ráakaszkodnál. Jobb lenne ha visszavennél! - védtem meg magam. Chh, mégis ki ez a lány, hogy így mer beszélni bárkiről is? Láthatóan egy picit megszeppent, de aztán egészen ideges lett.
- Tudod te kivel beszélsz? A polgármester lánya vagyok szóval jobb lesz, ha csendben maradsz. Te csak ne parancsolgass nekem. Majd Adrien eldönti, hogy szeretné-e ha vele lennék vagy sem! - vágott vissza, de nem igazán hatott meg.
- Engem aztán nem érdekel, hogy kinek a lánya vagy. Adrien már rég eldöntötte, hogy szeretné-e, csak te vagy képtelen felfogni - néztem sajnálkozva a lányra, de egyértelműen csak tettettem az egészet. Szegény fiú, nehéz lehet ezzel a lánnyal a nyakán. - Egyébként köszönöm, hogy elvezettél ide, majd később beszélünk - mosolyogtam a zöld szeműre, aztán bementem az osztályba. Adriennek szerencsére nem volt ellenére, hogy ilyen bunkó voltam ezzel a lánnyal, valószínűleg ő sem kedveli. Hát végül is minden osztályba kell egy hárpia. Ahogy kinyitottam az ajtót rá kellett jönnöm, hogy szinte az egész osztály hallgatózott ugyanis, majdnem fellöktem mindenkit ahogy bejöttem.
- Jézusom nagyon kemény vagy csajszi! - adott egy öklöst az egyik szemüveges csaj, mire rámosolyogtam. Úgy tűnik az első benyomásom egészen jól sikerült. Mindenki csodált amiért szembeszálltam Chloéval. Gondolom itt ez nem igazán szokás, pedig megérdemelné. Mindenkivel beszéltem kicsit, aki ott volt körülöttem. Néhányan azonban a padban ültek például egy egészen világosszőke vagy inkább ezüst hajú fiú, egy tiszta rózsaszínbe öltözött lány, és még egy csaj, aki zöld-fekete csíkos pólóban ült telefonozva. Annyiban mind hasonlítottak, hogy így elsőre elég csendesek. Ám hirtelen az utóbbi lány megszólal.
- Oké a csaj visszaszólt Chloénak na és mi van akkor? Azért nem ilyen nagy cucc - sóhajtotta, de nem igazán támadó volt a hangsúlya sokkal inkább értetlen. Ebből a szempontból egyetértettem vele. Valóban nem volt túl lényeges dolog, de örülök, hogy ez segített abban, hogy könnyebben ismerkedjek. Igazából nem is vagyok biztos benne, hogy hallották a lány megjegyzését mivel nem kapott visszajelzést. Végül bejött a tanár és mindenki leült a helyére, viszont én ott maradtam az ajtótól pár lépésre. Fogalmam sem volt, hogy melyik hely szabad. Ahogy körbenéztem volt néhány, de inkább megvártam a tanárt.
- Sziasztok gyerekek. A mai napon két új diákot köszönthetünk az iskolánkban. Kérlek titeket gyertek ide! - kezdett bele mire én odaálltam a tanári asztal mellé, és figyeltem, hogy ki lesz a másik új itt. Kicsit könnyített rajtam, hogy nem egyedül kell itt állnom. Az ezüst hajú fiú állt fel, és lépkedett oda mellém. Néhányan összesúgtak a háta mögött, de végül csend lett.
- Nos ő itt - mutatott kedvesen a fiúra - Olaszországból érkezett ide, Aurore pedig Franciaország egy kisebb városából költözött ide az apjával. - mutatott be minket a tanár - Kérlek titeket beszéljetek egy kicsit magatokról! - én nem igazán tudtam, hogy mit mondjak, ezért vártam, hogy elkezdje a fiú, de ahogy figyeltem nem igazán volt kedvére ez a bemutatkozós dolog akármennyire is próbált jó fejet vágni hozzá. Végül egyszerre kezdtünk el beszélni, mire elmosolyodtam.
- Mondd csak - mondtuk ezt is egyszerre, amitől muszáj volt elnevetnem magam. Végül átengedte nekem a bemutatkozást, így miután az osztály ismét elcsendesült belekezdtem.
- Szóval én Aurore Beauréal vagyok, és ahogyan azt Caline tanárnő mondta, Franciaország egy kisebb városából költöztünk ide Párizsba apukámmal - mondtam, aztán mivel nem tudtam, hogy miről is kellene most beszélnem inkább elhallgattam, és átadtam a szót a fiúnak.
- Engem Michelangelo Costanak hívnak. Olaszországból költöztem ide anyukámhoz. - sokkal többet ő sem tudott mondani. Végül egy kicsit mégis csak esetlenre sikerült ez a bemutatkozás dolog.
- Rendben akkor gyerekek ha van kérdésetek akkor tegyétek fel - ajánlotta fel a tanárnő én pedig már vártam is a kérdéseket, habár nem gondoltam volna, hogy tényleg lesznek.
- Miért ilyen nagy a képed? - kérdezte Chloé a kezét lengetve. Valahogy nem ilyesmire számítottam.
- Chloé igazán leszállhatnál Auroreról - szólt rá Alya a szemüveges lány, amit egy mosollyal köszöntem meg neki. A tanárnak sem tetszett túlságosan a szőke viselkedése, de gondolom már hozzászokott.
- Más kérdés? - nézett körbe, mire az előbbi zöld-fekete csíkos pólós lány megemelte a kezét - Igen Alix? - szólította fel
- Azt mondtad, hogy apukáddal költöztél ide, anyukáddal mi a helyzet? - kérdezett rá, mire egy pillanatra megrezzentem és lesütöttem a szemem. Már rengeteg idő telt el azóta és feldolgoztam ezt, de azt hiszem egészen soha sem fogok túllépni rajta, viszont úgy érzem képes vagyok róla beszélni. Amikor felnéztem arcom érzéstelenné változott.
- Anyukám meghalt a születésemkor - válaszoltam rezzenéstelen hanggal, amitől mindenki elképedt.
- Jajj sajnálom, én olyan tapintatlan vagyok - mentegetőzött Alix mire én megráztam a fejem.
- Semmi gond - mondtam, aztán a tanárnő részvétet nyilvánított, majd közölte, hogy ha nincs több kérdés akkor üljünk le egymás mellé. Alya és Marinette mögött volt egy teljesen szabad pad, ezért leültünk oda egymás mellé. A tanárnő azt mondta, hogy az első órából már elment körülbelül 20 perc szóval mivel most úgy sincsen semmi érdekes dolog, amiről szót kellene ejtenünk nyugodtan társaloghatunk egymással. Erre én a padtársam felé fordultam, és igyekeztem a lehető legkedvesebb arcomat elővenni.
- Hogy-hogy ide költöztél? - kérdeztem rá hirtelen mire ő is felém fordult, de az arca olyan furcsa lett, mintha nem szívesen beszélne erről.
- Mondjuk úgy, hogy az apámmal nem igazán működtek jól a dolgok, ezért átköltöztem anyámhoz. Bővebben nem kívánom kifejteni - válaszolt kissé kelletlenül. Szóval jól sejtettem, hogy rossz témára tapintottam. A saját példámból tanulva gondolhattam volna, hogy ő sem beszél szívesen.
- Értem, sajnálom akkor váltsunk témát! - javasoltam - Téged, hogy szoktak becézni? - tettem fel újabb kérdést.
- Hát van, aki csak Michelnek szólít, van, aki csak Angelonak. - válaszolt, de valamiért úgy éreztem, hogy nem beszél velem olyan szívesen és ezt nem értettem. Végül is örülhetne, hogy ismerkedünk új osztálya van, előbb vagy utóbb mindenkit meg kell ismernie.
- Na és az Angel? - tettem fel vigyorogva a kérdést, mire ő imitált egy hasonló vigyort, de egyértelműen látszott, hogy egyáltalán nem tartja viccesnek a dolgot.
- Ezt a poént előtted körülbelül csak ezren sütötték el - vágta rá, aztán inkább elővett a zsebéből egy füzetet és elkezdett abba írogatni valamit, de fogalmam sincs, hogy mit. Viszont annyira kíváncsivá tett, hogy mégis mi olyan fontos, hogy ne figyeljen miatta rám, hogy kicsit megemelkedtem a széken és próbáltam belelesni a füzetbe. "Kedves Naplóm! Az új iskola egész jó, de a mellettem ülő lány elég szörnyű, nem hogy humora, nincs de elég tapintatlan is." ez állt benne. Gondolom észrevette, hogy olvasom mit ír, de nem igazán hatotta meg. Tovább írt rólam hasonló szépségeket, amit kicsit magamra vettem.
- Most komolyan? Én csak barátkozni próbálok... - sóhajtottam egyet aztán ledőltem a padra.
- Akkor próbálkozz mással!- válaszolt, de kivételesen olyan volt a hangja, mintha mosolyogna.
- Jól van meglesz! - vágtam rá picit ingerülten és el is fordultam a másik irányba. Nem igazán beszéltem senkivel, bár egyszer Alya hátrafordult hozzám és meghívott, hogy menjek el velük moziba, amit örömmel elfogadtam. Nem is olyan szörnyű ez a nap. Mindenkivel egész jól kijövök leszámítva a padtársamat, ami nem a legszerencsésebb, de hát így adta a sors. Már majdnem vége volt az órának mikor éreztem, hogy Michel megböki a könyökével a karom.
- Mit akarsz? - fordultam felé kedvesen mire ő csak szórakozottan elvigyorodott.
- Ne legyél ilyen. Szerinted komolyan gondoltam a dolgokat, amiket leírtam rólad? - kérdezett rá érdeklődően, de továbbra is jó kedvűen. Nem igazán értem, hogy mi történt vele ilyen hirtelen.
- Ne legyek ilyen? Amikor kedves voltam nem felelt meg - húztam fel az orrom, miközben karba tettem a kezem - Egyébként nem tudom, nem ismerlek. Honnan kellene tudnom, hogy mit gondolsz komolyan és mit nem? - válaszoltam a kérdésére, ő meg csak nevetve megrázta a fejét, és ebben a pillanatban megszólalt a csengő.
- Aranyos vagy mikor felkapod a vizet - öltötte ki a nyelvét, aztán egy lágy mosoly kíséretében felállt az asztaltól és kiment a teremből, én meg értetlen fejjel ültem továbbra is. Mégis mi baja van ennek a srácnak? Lehet, hogy skizofrén?
Az órák hamarosan véget értek. Úgy vettem észre, hogy Michel egyre inkább próbál közelebb kerülni hozzám, habár elég érdekesen csinálja. Na mindegy adhatok neki egy esélyt, de ne számítson rá, hogy könnyen a bizalmamba férkőzhet. Már az utcán sétáltam, és mikor úgy vettem észre, hogy nincsen túl sok ember a közelemben szóltam Lynenak, hogy most már nyugodtan előbújhat.
- Mondtam, hogy nem lesz semmi baj. - szólalt meg ahogy kirepült a zsebemből.
- Igazad volt túlságosan is ráizgultam az egészre. Elég volt, hogy magamat adtam - mosolyodtam el végül. Remélem a holnapi nap is ilyen lesz.
- Azért a padtársam elég érdekes szerzet, na de legalább nem unatkozok majd mellette - egyszerre elnevettük magunkat a kwamimmal.
- Talán ez egy jó barátság kezdete - mondta Lyne, én pedig kinyitottam a házunk ajtaját és felmentem a szobámba, hogy elkezdhessem megcsinálni a leckét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése