2016. június 20.

A tükör túloldalán ~ Prológus

Létezik egy tükör amelyen átléphetsz egy másik dimenzióba. A földöntúli világban olyan lények élnek, amelyek az embernél erősebbek. Egy napon az emberek kitalálták, hogy kísérletezni fognak velük. Folyamatosan átmentek a tükrön az ő világukba, hogy néhányukat elfogják, és laboratóriumba vigyék. Ez könnyű feladat volt, mert aki átlépett a tükrön olyan külsőt kapott, mint az ott lévők. Akiket elraboltak, soha nem tértek vissza ugyanis meghaltak. A halálesetekre válaszul támadást kezdtek el szervezni, viszont egy boszorkány átjött a Földre, hogy megakadályozza őket. Hogy mi oka lett volna a saját fajtája ellen fordulni? Nos ez igazából soha sem derült ki, talán az igazgató ajánlott fel neki valamit. Végül átjött és egy varázsigével lezárta a tükröt. Ezután már a tükörből nem jöhettek ki az ottani lényeg, és az emberek sem mehettek át. Az újbóli megnyitáshoz a két iker szükséges, akiknek egyszerre kell megérinteniük a tükröt. Gondolom mindenkiben felmerül, hogy mi az, hogy "a két iker". Aelaban a tükrön túli helyen mindig születik egy ikerpár, akik mindenek felett állnak. Rájuk mindenki felnéz, ők az irányítók. Természetesen nem szokásuk visszaélni a hatalommal. Egyikük a fényt, másikuk a sötétséget testesíti meg, azonban egyikük sem gonosz. Az ikrek jelentik Aela harmóniáját és békéjét, ha valamelyik ikerrel történik valami rossz akkor az kihat az egész helyre. Valamikor réges-régen is egy ikerpár hozta létre azt a világot, ezért ők mindig újraszületnek más kinézettel. Mielőtt a tükröt lezárták az ikrek egyikét megölték, így felborult az egyensúly. A másik iker csupán egy dolgot tehetett még pedig megölhette magát. Ugyanis a reinkarnáció csak akkor lép életbe, ha mind a két iker halott. Ez így is történt. A halála pillanatában megszülettek az új ikrek egy kis változással. A Földön kaptak életet. Ez egy rendkívüli eset volt, azonban szükséges mivel a dolgoknak egyensúlyban kell lenniük. Így ha a tükröt csak a két iker nyithatja fel akkor létezniük kell, máskülönben lehetetlen lenne kinyitni az pedig felborítaná a természet egyensúlyát. A tükör az egyik iskola szertárában található egy lezárt ajtó mögött. Az iskola igazgatójának nagyapja volt a főszervező a tükör lezárásánál, ezért a mostani igazgatónak is az a feladata, hogy a tükröt megóvja. Azonban a diákok egy estén bejutnak a titkos szobába, és a tükörre is rátalálnak. Vajon képesek lesznek megnyitni azt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése