Egy héttel ezelőtt felfedtük magunkat egymás előtt. Egyszerűen leírhatatlan érzés volt, amit akkor éreztem. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Adrien rejtőzik a maszk alatt. Bár ha belegondolok soha sem próbáltam őket egymáshoz hasonlítani. Azért így utólag meglehetősen logikusnak tűnik a dolog. Végül is Alya is rátippelt még a jó múltkor. Igaz is a mai nap mondtuk el a többieknek, hogy együtt vagyunk. Kézen fogva sétáltunk be az iskolába és az osztályba is. Mindig rengeteg időt töltöttünk együtt, így akinek ez feltűnt biztosan gondolta, hogy így van. Ma Alyanak és Ninonak együtt számoltunk be a dolgokról. Természetesen előtte egyeztettük a sztorit, mert a titkunkat azért mégsem adhatjuk ki. Mindketten nagyon örültek a dolognak és olyanokat mondtak, hogy "én mindig is tudtam, hogy összeilletek" vagy, hogy "végre, már nem tudtam mit csináljak".
Nagyon vicces volt. Örülök, hogy a barátaink ennyire támogatnak minket. Nekem ez hét eddig úgy telt el, mintha a fellegekben járnék. Adriennel csak egyre jobb és közelibb lesz a kapcsolatom, aminek nagyon örülök. Talán az első néhány naplóbejegyzésemben még arról írtam, hogy Adrien és köztem soha sem lesz semmi és, hogy ez csak egy álom marad...Most pedig itt vagyok 1 évvel később és együtt vagyunk. Nem hittem volna, hogy ez ennyire jó lehet. Azt meg főleg nem gondoltam, hogy ilyen könnyedén fogok vele beszélgetni. Ha összegeznem kellene ezt az évet akkor azt hiszem mindenképpen jó eredményt kapnék. Eléggé mozgalmas volt. Hamarosan jön a nyári szünet, amire már rengeteg programot elterveztünk előre. Adrien azt mondta, hogy ha benne vagyok akkor tudunk, majd sok időt tölteni kettesben mivel az apja elutazik majd 1 hónapra a munkája miatt. Alya és Nino folyamatosan hajtották, hogy muszáj lesz dupla randira is elmennünk. Emellett még Nathaniel is elhívott egy rajzkiállításra. Nagyon pozitívan állok hozzá a vakációhoz. Amióta együtt vagyunk én is sokkal boldogabb vagyok és nem érzem magam ügyetlennek, sem balszerencsésnek. Azt hiszem ettől az egésztől én is jobb ember lettem. Még rengeteget tudnék írni mondjuk a szünetekről, vagy a karácsonyról amikor mindenki adott ajándékot valakinek az osztályban névkihúzós alapon, vagy éppen a harcokról, amiket a gonoszokkal vívtunk, de azt hiszem a szimpla baráti összejöveteleinkről is mesélhetnék rengeteget. Megjegyzem Matheo azóta még gyakrabban látogat meg Macska formájában. A macskáról jut eszembe a szüleimmel elterveztük, hogy örökbe fogadunk egyet. Már régebben is szerettem volna valamilyen háziállatot, de valahogy soha sem került rá sor. Viszont most jövő héten megyünk az állatmenhelyre és örökbe fogadunk egyet. Sajnos hamarosan betelik a naplóm, éppen az utolsó oldalt írom. Hihetetlen, hogy egy év alatt mennyi minden történhet az emberrel főleg ha az szuperhős. Biztosan jó móka lesz, majd újra olvasnom ezt a kis füzetet. Nem gondoltam volna, hogy ez a naplóírás ilyen jó móka. A jövő héten azt hiszem, majd beugrok egy naplóért is és folytatom jövőre az írást. Addig is viszlát kedves naplóm!
Most pedig következzen egy kis írói megjegyzés. Először is sajnálom, hogy iskola időben ennyire lassan jöttek a részek...Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Részben emiatt is gondoltam azt, hogy ezzel a résszel lezárok egy szakaszt és majd később folytatom. Másrészről amúgy sem akartam túl hosszúra írni. Azért remélem, hogy tetszett nektek a történet és, hogy később mikor majd folytatom egy új szakasszal itt lesztek még és olvasni fogjátok. Köszönöm a sok visszajelzést, ami mindig meghozta a kedvem az íráshoz. Köszönöm, hogy itt vagytok nekem! <3

Nagyon szívesen!! Mi köszönjük, hogy megírtad ezeket a csodás részeket nekünk, tényleg, nagyon nagy élmény volt ovasni! ^^ Köszönöm :*
VálaszTörlésKöszönöm szépen, hogy ezeket megírtad. Aranyos vagy. <3 :*
TörlésNagyon jó volt remélem még írsz hasonlókat ;) Köszi
VálaszTörlés(ki az a "Matheo" mert minden részt olvastam s nem tudom hova tenni hogy hogy lett macska)
Köszönöm szépen. :) Még biztosan fogok hasonlókat írni. :D Matheo abban a részben szerepel ahol elmennek moziba (a horror film egyik ijesztő szereplője) és ugye Macska egyszer megijesztette Marinettet azzal a szöveggel, amit Matheo szokott mondani. ^-^ Azt hiszem a 7.részben volt ez. :D
TörlésNagyon jókat írsz! Én is elkezdtem egy könyvet , de nem a miraculousről , de az nem hiszem , hogy ilyen jó lenne , mint ez! :*
VálaszTörlésKöszönöm szépen :3 Annyira azért nem írok jól. Biztos jó lesz a könyved. ;)
Törlés