A maszk mögött - 8.rész Összezavarodva

Amikor kinyitottam a szemem Macska már nem ölelte a derekam.
Ahogyan visszaemlékeztem az estére az arcom lángba borult. Ezúttal egy vidám, széles mosoly ült ki a fejemre. A tegnap történtek reményt  öntöttek belém. Nem gondoltam volna, hogy Adrien ilyenre vetemedik. Valahogy Macskát nem tudom egészen úgy kezelni, mint a fiút. Valahogy olyan különbözőek. Macska mindig is felszabadultabb, nyomulósabb és egy kicsit őrültebb volt, mint Adrien. Bár néha megesett, hogy nála is megmutatkoztak ezek a tulajdonságot. Valójában Adrien egyszerűen csak nem meri megmutatni ezt az oldalát. Azt hiszem ez érthető, hiszen ő egy modell, ami alapból megköveteli, hogy példamutatóan viselkedjen, az apja elvárásairól nem is beszélve. Lassan felültem az ágyamon aztán lenéztem a számítógépem előtti részre, ahol tegnap Macska még eszméletlen aranyos kérlelő szemekkel rávett, hogy felengedjem magam mellé. Valójában egyáltalán nem számítottam arra, hogy így rám veti magát, de a végére egy kicsit még az én eszem is elvette. Valószínűleg, ha Adrien próbálkozik meg ilyesmivel inkább visszakoztam volna. Valahogy így nekem is sokkal könnyebb volt, hogy Macskát láttam magam előtt. Nem tudom, hogy Adriennek is könnyebb volt-e így vagy egyszerűen csak így adta ki a helyzet. Mindenesetre remélem most már jól alakulnak a dolgaink.

- Jó reggelt Marinette! - repült ide az íróasztalomon lévő ruhatervek és mappák közül.
- Neked is Tikki. - mosolyogtam rá vidáman, azonban ő már kevésbé volt boldog - Ne haragudj, hogy ott kellett aludnod. - kértem tőle bocsánatot.
- Jól van semmi baj. - váltott vidámra - Tegnap Macska elég bátor volt, de ha jól láttam nem is zavart téged. - öltötte ki a nyelvét szélesen mosolyogva. Én haloványan elpirultam végül elnevettem magam. Nem gondoltam volna, hogy Tikki mindent látott, bár szegénykém ilyenkor nem igazán tud mást csinalni, hiszen nem mutatkozhat rajtam kívül senki előtt.
- Na igen a tegnap este egész érdekesen alakult, de azt hiszem végül elég jól végződött. Legalább is most már azt hiszem van esélyem Marinetteként is. - válaszoltam, majd kikászálódtam az ágyból és bepakoltam a táskámba. Ezután reggeliztem, majd elköszöntem a szüleimtől és kinyitottam az ajtót.

- Szia csajszi! - köszöntött vidáman barátnőm, én meg a meglepettségtől csak egy bizonytalan helót tudtam kinyögni. Mindketten lassan elindultunk a suli felé.

- Hogyhogy eljöttél értem? - kérdeztem rá hirtelen, mire elvigyorodott.

- Még te kérdezed? Tegnap este hívtalak vagy háromszor, de egyszer sem vetted fel, na meg az sem segít rajtad, hogy Nino sem tudta elérni Adrient. - kezdte el magyarázni - Szóval megtudhatnám, hogy miért nem válaszoltál a hívásaimra? - tette fel a főkérdést, ami miatt valószínűleg eljött. Valahogy éreztem, hogy csak úgy nem jönne el értem. Nem is tudom, hogy ez most vicces vagy inkább szomorú.

- Bocsi szerintem nem vettem észre vagy nem tudom. Egyébként Adrien ott maradt nálunk még egy órát vagy másfelet aztán hazament. Szóval róla én sem tudok többet. - hazudtam egészen hihetően. Természetesen eszem ágában sem volt beavatni őt abba, hogy utána átjött hozzám Macska arról nem is beszélve, hogy még ott is aludt, sőt még csókolóztunk is. Kedves barátnőm szerintem kitérne a hitéből ha ezt meghallaná. 

- Akkor tíz órakor már nem volt semmi dolgod mégsem vetted fel a telefont? - kérdezte aztán elnevette magát. Nem igazán úgy nézett ki, mint aki hisz nekem bár ez az ilyen témákkal kapcsolatban mindig is így volt.

- Valójában elég korán lefeküdtem szóval lehetséges, hogy akkor már aludtam. - nevettem el magam én is, azonban Alya ekkor abbahagyta a nevetést és kissé számon kérőbb szemekkel meredt rám.

- Ettől azért valami hihetőbbet is kitalálhattál volna. Te pont, hogy arról vagy híres, hogy horror filmek után nem tudsz aludni. Szóval igazán elmondhatnád őszintén, hogy miért nem vetted fel. - éreztem, hogy kezdem felidegesíteni. Végtére is ő a legjobb barátnőm és vele mindent megoszthatnék, de lássuk be egy titok nem titok, ha még egy személy tudja. Ha elmondanám, hogy nálam volt Macska nem oldanék meg semmit. Ilyenkor miért nem jut eszembe egyszerűen az, hogy le volt némítva a telefon? Végül is mindegy. Nem adtam választ ugyan is elértünk az iskolához ahol én gyorsan odafutottam Ninoékhoz. 

- Szóval miért nem vetted fel? - faggatta Nino Adrient, azt hiszem kezet foghatnak Alyaval. 

- Sziasztok fiúk! - köszöntem rájuk, aminek Adrien azt hiszem eléggé örült ugyanis hálás szemekkel köszönt vissza. Lassan beért minket Alya is, aki szerencsére ne kezdett el kérdezgetni, hogy mégis mi a jó életet csináltam tegnap, hogy hazudnom kellett. 

- Tegnap este sikerült elaludnod? - kérdezett rá kedvesen a szőke hajú, mire muszáj volt elmosolyodnom.

- Igen, végül lenyugodtam. - válaszoltam piroskás arccal, amit igyekeztem leplezni és talán sikerült is. Amíg én Adriennel társalogtam Alya és Nino konkrétan két lépésre tőlünk sugdolóztak valamiről. Fogalmam sincs, hogy miről beszélhettek, de az biztos, hogy elég jól szórakoztak. Hamarosan megszólalt a csengő, ezért bementünk a terembe, ahol én rögtön előkaptam egy lapot. Eszembe jutott, hogy fiú ruhákat is rajzolhatnék, ezért most miközben Macskán járt az eszem, elkezdtem rajzolni egy férfi inget. Rajzolás közben azt is elterveztem, hogy ezt kimondottan olyan Macskásra fogom megcsinálni, ám közben belekeveredett egy kis Adrien stílus is, amit igazából nem is bántam. Viszonylag gyorsan haladtam a ruhával ahhoz képest, hogy ez körülbelül az első eset, hogy férfinek tervezek. 

- Olyan ügyes vagy. - hallottam meg az előttem ülő hangját hirtelen. A ceruza kiesett a kezemből és egy zavart nevetés mellett megköszöntem a bókot. - Elfogadnék egy ilyen inget. - nézte talán kissé vágyakozva a rajzlapot. Haloványan elmosolyodtam aztán újra a kezembe vettem a ceruzát, és befejeztem a ruhát.

- Hát első alkalom, hogy férfi ruhát tervezek szóval nem olyan jó, de örülök, hogy tetszik. - néztem a fiúra, aki még mindig a rajzot kémlelte, majd egy kedves mosollyal rám emelte a tekintetét.

- Ahhoz képest eléggé jó lett. - dicsért meg újra, aztán előre fordult a padban. Akkor láttam utoljára a mosolyát, ugyanis innentől egész nap rossz kedve volt. Minden szünetben a fejére húzta a kapucniját, és alig beszélgetett velünk. Senki sem tudta, hogy mi baja van én pedig mindenképpen szerettem volna vele beszélni. Végül is ő is mindig próbál segíteni nekem, és igazából előbb észreveszi ha baj van, mint Alya. Amikor kicsengettek az utolsó óráról gyorsan a vállára kapta a táskáját és ahogy a fejére dobta a kapucnit már ki is ment a teremből. Nem köszönt el senkitől sem, és nem várt meg senkit. Egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett vele. Talán megbánta a tegnapot? Én is felkaptam a táskám és kapkodva elköszöntem mindenkitől, aztán már futottam is utána. Amikor kiértem a teremből ő már az iskola kapujában volt.

- Adrien! - kiáltottam oda neki, és pár másodpercre megállt aztán, mint aki semmit sem hallott sétált tovább, sőt talán még gyorsabbra is vette a tempót. Ezt meg mégis mire véljem? Én biztosan nem fogom ennyiben hagyni. Ahogy csak tudtam futottam utána, de még mindig messze volt.

- Várj már meg! - kiabáltam utána ismét, aztán végül pár másodperc múlva megállt. Lassan, de sikerült őt beérnem. Nem hazudok ha azt mondom szinte fuldokolva álltam meg mellette. 

- Köszi. - nyögtem ki, de ő nem reagált semmit. A feje le volt hajtva és nem láttam semmit az arcából. Mikor már viszonylag rendezettebben vettem a levegőt beszélni kezdtem.

- Mi a baj? Történt veled valami? Ma egész nap olyan szomorúnak tűntél, nem beszéltél senkivel. - kezdtem bele, de ő azonnal félbeszakított.

- Pedig nincs semmi bajom, és ha megbocsájtasz akkor mennem kell haza. - vágta rá, engem pedig szíven talált, amit mondott. Amikor múltkor berágtam rá én is azt mondtam neki, hogy mennem kell haza és nincs bajom. Fájdalmasan sóhajtottam egyet.

- Sajnálom még mindig a múltkorit. Csúnyán leráztalak és nem kellett volna. Kérlek legyél őszinte! Látom, hogy van valami baj. - hajtottam le a fejemet én is. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene tennem. Semmi nem történt ma, ami elronthatta volna a kedvét.

- Ez az egész bonyolult. Jobb lenne ha most inkább magamra hagynál. - mondta halkan, én pedig beharaptam az alsó ajkam. Nem gondoltam volna, hogy ilyet fog mondani nekem. Odaléptem elé és megfogtam a kapucnija szélét, hogy lássam az arcát. Szomorú volt, és látszott rajta, hogy mennyire gondterhelt. A szívem szakadt meg, hogy így látnom kellett. - Komolyan mondtam. - szólalt meg ismét.

- Tudom. - hajtottam le a fejem aztán mielőtt még kikerülhetett volna, hogy hazainduljon gyorsan átöleltem őt. - Sajnálom, hogy ezt kellett mondanod. Nem akarlak magadra hagyni, megígértem, hogy én mindig itt leszek neked, és ezt be is tartom. - mondtam határozottan - De megértem, ha szeretnél egyedül lenni. Szóval ha tényleg ezt szeretnéd akkor elengedlek és nyugodtan hazamehetsz. Én csak nem szeretném ha szomorú lennél. Tudod te mindig kiállsz mellettem és soha sem hagyod, hogy rossz kedvem legyen. Szeretném ezt viszonozni, de úgy nem megy ha nem hagyod. - mondtam a végét már picit szomorkásabban. Már nem igazán tudtam, hogy mit mondhatnék. Én tényleg nem akartam őt itt hagyni. Legalább is így semmiképp. Adrien csendben volt belőlem pedig egy fájdalmas sóhaj szakadt ki.

- Tudok tenni valamit azért, hogy jobb kedved legyen? - miután ezt megkérdeztem egy kicsit eltávolodtam tőle és a szemébe néztem - Ha szeretnéd akkor akár most meg is varrom neked azt az inget, amit ma rajzoltam. - tényleg kifogytam az ötletekből. Adrien még mindig nem szólt semmit - Hát jó akkor, ha menni szeretnél... - mondtam halkan aztán már félig elengedtem őt mikor hirtelen erősen magához szorított. Azonnal zavarba jöttem ettől a tettétől, mivel cseppet sem számítottam ilyesmire.

- Sajnálom és köszönöm, hogy eljöttél utánam csak azért, hogy meg tudd mi a bajom. Ha velem maradsz akkor jobb kedvem lesz, és hidd el már sok mindennel viszonoztad a dolgokat. Teljesen olyan, mintha belém látnál. Nem akarok egyedül lenni, én csak teljesen össze vagyok zavarodva. Hirtelen túl sok minden történt, és olyan dolgot tettem, amivel azt hittem megerősítek valamit ehelyett csak még bizonytalanabb lettem. Ráadásul, akivel tettem nem ezt érdemli. - hirtelen olyan sokat beszélt, hogy alig tudtam értelmezni éppen miről van szó - Egyáltalán nem ezt. Én egy idióta vagyok. Nem tudom, hogy mit érzek. Nem tudom, hogy mit kellene tennem annak érdekében, hogy meg tudjam. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy az érzéseim bizonytalanok és ez kiborít. Ma egész nap ezen gondolkodtam, de így sem jutottam többre. - sóhajtott egyet aztán a fejét az enyémre döntötte. Ebből az egész mondandójából nem értettem túl sokat, de azt hiszem már én is voltam ilyesmi helyzetben.

- Semmi baj. Most összekuszálódtak a szálak, de biztosan dűlőre fogsz jutni csak ennek még nem most jött el az ideje. Szerintem inkább próbálj meg nem foglalkozni ezzel az egésszel. - próbáltam jó tanácsot adni. Legalább már azt elértem, hogy elmosolyodjon. 

- Sajnos nehéz nem gondolni úgy valamire, hogy folyton látod. - mondta aztán egy halovány mosollyal megrázta a fejét - Mindegy is, inkább csináljunk valamit. - ajánlotta fel én pedig eszelősen elvigyorodtam.

- Na akkor mit szólnál, ha elkészíteném neked azt az inget? - kérdeztem, de mielőtt még választ adhatott volna gyorsan hozzátettem - Ez soha vissza nem térő ajánlat! - vigyorogtam még szélesebben.

- Nem is tudom, nem lenne túl macerás? - problémázott én pedig megforgattam a szemeimet.

- Ugyan már dehogy. Úgyis éppen megakartam varrni az egyik ruhatervem csak nem tudtam választani. Másnak még izgalmasabb ruhát varrni. - magyaráztam ő pedig legyintett.

- Na jól van, de akkor sem érdemlem meg. - húzta félre a száját, ám végül egy mosoly lett belőle.

- Igenis megérdemled, de ha ennyire szeretnél egy jó okot a dolognak akkor tekintsd elő névnapi ajándéknak végül is még két hét és itt a névnapod. - vigyorogtam vidáman miközben felénk vettük az irányt. Örülök, hogy sikerült feldobnom a kedvét. Körülbelül két perce sétáltunk mikor hirtelen megálltam.
- Apukád nem lesz dühös, hogy nem mész haza? - kérdeztem rá aggódó szemekkel. Igen tudom egy pillanatgyilkos vagyok, de akkor is ez fontos. A fiú egyből ismét elkomorodott.
- Szerintem apát nem is érdekli, hogy haza megyek-e vagy sem. - vágta rá szomorúan és kissé idegesen egyszerre.
- Ugyan már ne mondj ilyet. Biztos vagyok benne, hogy érdekli. Nincs olyan, hogy egy apát nem érdekli a saját gyereke. - elleneztem, amit mondott mire ő csak kínosan elnevette magát. Úgy láttam, hogy most már inkább feszült, minthogy szomorú.
- Szerintem inkább ne mondj semmit. Nem te laksz vele egy házban, és nem a te apád. - mondta én meg lehajtottam a fejem. Azt hiszem igaza van. Nem kellene beleavatkoznom, de nem akartam rosszat mondani. - Bocsi nem akartam bunkó lenni. - sóhajtotta én meg csak megráztam a fejem jelezve, hogy semmi gond. Azt hiszem jobb lesz, ha nem hozom fel többet az apját. Legalább is ma semmiképp. Hamarosan odaértünk a házunkhoz ahol anyuék természetesen örömmel fogadták Adrient, mint mindig. Azt hiszem már megszokták, hogy elég sokszor van itt. Régen számomra csak egy álom volt, hogy barátok legyünk, hogy együtt mászkáljunk vagy, hogy egyáltalán beszélgessünk.
- Na akkor le kellene vennem a méreteidet, és ha van kedved még itt maradni egy darabig akkor el is készítem most neked. - vázoltam vidáman amikor felértünk a szobámba.
- El is készíted? De hát az sokáig tart nem? - kérdezte meglepetten, de mosolyogva. Én megint eléggé felpörögtem ugyanis imádok ruhákat készíteni és már elég jól is megy szóval gyorsan haladok.
- Hát igazából nem terveztem olyan bonyolultra ezt az inget szóval nem tartana olyan sokáig. Van hozzá anyagom is meg minden kéznél van szóval körülbelül egy óra lenne vagy maximum kettő. - magyaráztam neki - Sokszor szoktam varrni szóval van már benne egy kis gyakorlatom. - mosolyodtam el aztán elővettem a mérőszalagot és odasétáltam Adrien elé.
- Szóval ahhoz, hogy pontos méretet tudjak venni le kellene venned a felsőd, de megértem, ha inkább nem szeretnéd megoldom így is. - mondtam neki kedvesen mosolyogva ő pedig bólintott aztán elkezdte levenni a felsőjét én pedig, amíg nem láthatta a hasát bámultam. Az arcom hirtelen rákvörös lett, és a szívem is gyorsabb ütemet vett fel. A pólóját a kezében tartva állt előttem, én meg kicsit még sokk hatása alatt voltam a látványtól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kidolgozott hasa van. Bár Párizs megmentése közben azt hiszem muszáj megedződnie az embernek.
- Hova tegyem? - kérdezte mosolyogva. Egy kicsit az ő arca is piros volt, és így nagyon aranyosan nézett ki.
- Majd én leteszem. - mosolyogtam rá aztán kivettem a kezéből a pólót és ahogy magamhoz húztam észrevétlenül megszagoltam. Annyira jó illata volt, hogy legszívesebben azt szagolgattam volna egész idő alatt míg itt van. Odasétáltam a székhez és a háttámlájára tettem rá óvatosan. Ezután visszasétáltam hozzá és a mérőszalaggal levettem róla minden szükséges méretet, amiket aztán fel is írtam.
- Meg is volnánk felveheted a pólód. - mondtam mosolyogva aztán odamentem a szobám másik sarkába ahol egy tárolóban volt rengeteg ruhaanyagom. Elővettem azokat, amikre szükségem lesz aztán odasétáltam az asztalhoz ahol végre nekifogtam a munkának.
- Amíg én dolgozok nyugodtan hallgass zenét vagy beszélgess Ninoval úgyis aggódott ma érted. - ajánlottam neki mire ő megrázta a fejét.
- Most nincs kedvem beszélni senkivel. - válaszolta. Azt hiszem még mindig rosszul érzi magát. Még mindig nem egészen értem, hogy mi baja lehet, de szerintem most is arra gondol.
- Hát jó akkor én is csendben maradok. - egyeztem bele és félszemmel rápillantottam.
- Nem, vagyis veled szívesen beszélgetek. - mondta halovány pírral az arcán és megfogta a tarkóját. Ettől vidáman elmosolyodtam. Miközben csináltam az inget folyamatosan beszélgettünk, amikor már félig kész volt a ruha megkértem rá, hogy próbálja fel, hogy biztos jó így, mert ha nem akkor most még lehet rajta változtatni. Az ing még így félkész állapotban is nagyon jól állt neki. Mivel semmivel sem volt probléma körülbelül húsz perc múlva már a kész inget tartottam a kezemben.
- Kész is van! - mondtam vidáman aztán odaszökdécseltem elé és a kezébe adtam. - Felveszed? - kérdeztem ragyogó és kicsit kérlelő szemekkel, amivel azt hiszem egy picit zavarba is hoztam őt.
- Ha ilyen aranyosan kéred akkor nem hiszem, hogy mondhatok nemet. - válaszolta aztán fel is vette én meg boldogan néztem őt.
- Na jó nem akarok egoista lenni, de nagyon jól áll. - mondtam aztán óvatosan megfogtam a kezét és odavezettem a tükörhöz, hogy megnézhesse magát. Az arcára őszinte öröm ült ki, és ez nekem egy hatalmas visszajelzés.
- Hű, hát nem gondoltam volna, hogy ennyire ügyes vagy. Ezzel még biztosan sokra fogod vinni később. - dicsért folyamatosan - És én sem akarok egoista lenni, de tényleg jól áll. - jegyezte meg aztán mindketten elnevettük magunkat. Még egy kicsit beszélgettem vele, és azt hiszem sikerült visszahoznom az életkedvét. Olyan öt óra felé állt csak fel a székről.
- Na azt hiszem haza kellene mennem. - mondta, mire bólintottam aztán én is felálltam, hogy kikísérjem, de hirtelen megfogta a kezemet és visszahúzott magához - Köszönök mindent. - mosolygott aztán finoman átölelt, én pedig a mellkasába fúrtam a fejemet miközben átöleltem.
- Nem kell megköszönnöd. Végül is barátok vagyunk ez magától értetődő. Tudod, hogy én mindig itt leszek neked. - suttogtam a végét boldogan.
- Én is itt leszek neked. - mondta, majd az állát a fejemre támasztotta. Most egy kicsit tovább ölelt, mint általában, de végül ez az ölelés is véget ért.