A maszk mögött - 7.rész Néma léptek

Az Adriennél tett tegnapi kiruccanásom azt hiszem elég jól alakult. Mondhatnám, hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon, de ez nem teljesen igaz. Viszont büszke vagyok magamra, amiért be tudtam neki vallani, hogy szeretem, bár ezt nem így kellett volna. Végül is mit vártam? Hogy majd Adrien visszautasítja Katicát? Ugyan már. Mindegy is, próbálkozok tovább hát ha változnak a dolgok. Így semmiképp se akarom levenni előtte a maszkom, majd ha megbizonyosodtam róla, hogy engem szeret. Remélem, hogy a mai nap jól fog alakulni. Megpróbálhatnék még több időt tölteni Adriennel. Végül is a bál csak jövő héten lesz. Szóval van majdnem egy hetem arra, hogy még közelebb kerüljek hozzá. Csak már nem igazán tudom, hogy mit kellene csinálnom. Végül nem agyaltam tovább inkább elindultam a suliba. Mikor beértem az udvarra láttam, hogy Adrien már a többiekkel beszélget. Szóval most nem akarta, hogy egyszerre érjünk be. Nem értem miért lett ez. Már annyira jól megvoltunk és múltkor nálunk is volt az az ölelkezős pillanat. Lassan odabattyogtam hozzájuk.

- Sziasztok. - köszöntem bár nem volt túl jó kedvem. Barátaim kissé kérdő szemekkel néztek rám, de végül csak visszaköszöntek. Az egész beszélgetés alatt meg sem szólaltam. Igazából nem is figyeltem, a gondolataimat lekötötte a tegnap. Csak szófoszlányokat hallottam, amiket nem igazán tudtam összerakni, de az igazság az, hogy nem is akartam. Nem kellett volna bevallanom Katicaként, hogy szeretem őt.

- Marinette? - csettintgetett az orrom előtt Alya - Hé kislány! - szólongatott, mire gyorsan észbe kaptam.

- Igen, mi az? - kérdeztem mikor sikerült visszatérnem a gondolataimból.

- Jesszus mi van veled? - kérdezte én pedig ekkor félszemmel Adrienre pillantottam, de szinte azonnal visszavezettem tekintetem Alyahoz.

- Csak gondolkodtam. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, mire csak hitetlenül megrázta a fejét.

- Mindegy. Azt akartuk kérdezni, hogy délután eljössz-e te is moziba? - először rá akartam vágni, hogy nem, de talán négyesben könnyebb lenne Adriennel lennem. Végül is baráti társaságban könnyebben oldódik fel az ember.

- Persze. - mosolyodtam el. Meg kell próbálnom visszahozni az életkedvem. Ezzel a szomorkodással nem érek el semmit. Főleg, hogy ha esetleg valaki megkérdezni mi a baj, meg sem tudnám mondani. Azonnal mindenki nyugodtabban mosolygott rám aztán mivel szólt a jelzőcsengő bementünk az osztályterembe. A mai napon eléggé laza órák voltak szóval nem kellett ebben a pár percben a könyvet bújnunk, hogy tudjunk valamit az anyagból.

- Na és mit nézünk? - fordultam barátnőm felé a padban, aki rám nézett és homlokon csapta magát.

- Basszus csajszi biztos, hogy te is ott voltál velünk reggel? - először elképedt, majd elnevette magát - Egyébként a Néma lépteket nézzük. - amikor végül kimondta a film címét kikerekedtek a szemeim.

- De hát az horror. - lepődtem meg. Azonnal elkezdtem parázni. Azt eddig is tudtam, hogy Alya szereti a horrort, de nem gondoltam volna, hogy engem is képes lesz berángatni egyre.

- Na és? Majd Adrien megvéd. - bökött oldalba nevetve, én meg a homlokomra csaptam. Már megint ilyen hülye tervekkel akar összehozni minket. De kivételesen azt hiszem kapóra jön.

- Jól van. - sóhajtottam egyet. Szerintem ha ellenkeztem volna, akkor is valahogy elrángat magával. Az órák ma egész gyorsan elteltek. Szünetekben igyekeztem vidám lenni, bár nem tudom, hogy mennyire voltam átlátszó. Mikor elindultam haza Alya is velem akart jönni, alig tudtam lebeszélni erről. Biztosra akart menni abban, hogy elmegyek a moziba. Az idő otthon már picit lassabban ment el. Elkészítettem a házijaimat, aztán segítettem anyának, végül a maradék időmet ruhatervek készítésére használtam fel. Valamikor el is készíthetném az egyik ruhát. Lehet megcsinálom Macska ruhájának lányosított változatát. Bár azt hiszem az eléggé nyomulós lenne Adrien szempontjából. Na majd még lesz időm kitalálni, hogy melyiket is csináljam meg. Átöltöztem egy fokkal lazább ruhába aztán elindultam a parkba. Mikor odaértem már ott volt Alya, aki kicsattanó örömmel fogadott engem.

- Szia kislány! Hát nem gondoltad meg magad? - kérdezte nevetve, de iszonyatosan vidáman. Örülök, hogy ekkora örömöt okoz neki az, hogy én is itt vagyok.

- Na nem mintha lett volna más választásom. - válaszoltam, majd én is felnevettem. Amíg vártuk a fiúkat megnéztük még egyszer a film előzetesét, amitől én még mindig féltem. Azt hiszem most, hogy mindjárt indulunk kezdem rossz ötletnek tartani ezt az egészet. Végül négyen elindultunk a mozi felé, ahol gyorsan megvettük a jegyeket aztán már be is ültünk a helyünkre annak ellenére, hogy a film csak negyedóra múlva kezdődik. Én természetesen Adrien mellé kerültem. Remélem nem fogok annyira megijedni.

- Jól vagy? - fordult felém a fiú. Szerintem az arckifejezésem eléggé árulkodik arról, hogy teljesen ráparáztam erre a horrora.

- Persze, persze. - vágtam rá - Csak egy kicsit félek. - magyaráztam, mire ő elmosolyodott.

- Igazából én arra gondoltam, hogy ma olyan furcsa voltál. Tudod, hogy én észreveszem ha baj van. - kezdte kissé zavartan aztán megvakarta a tarkóját, majd egy halk sóhaj hagyta el a száját - Egyébként nem olyan ijesztő ez a film, de ha szeretnéd megfoghatod a kezem. - ajánlotta fel haloványan elpirulva. Valahogy éreztem, hogy ő átlátott a hamiskás mosolyomon, de nem tudom neki elmondani, hogy mi a baj. Az utolsó mondatától zavarba jöttem, aztán egy halk, de annál kínosabb nevetés szakadt ki belőlem. Nem igazán tudtam hogyan reagáljak erre. Annyira kínos lenne egész film alatt fogni a kezét, de közben eszméletlenül jó is.

- Köszi, de azt hiszem nem lesz szükséges. Legalább is remélem. Nem mintha baj lenne vagy ilyesmi. - mondtam aztán a végére mentegetőzve emeltem fel a két kezem magam elé. Nem egészen így akartam kifejezni magam, de már megszoktam, hogy ebben nem vagyok valami jó. Szerencsére Adrien ilyenkor mindig csak aranyosan mosolyog, vagy éppen kinevet, de soha se kell kínosan éreznem magam mellette.

- Hát jó, de ha mégis akkor csak nyugodtan. - mosolygott aztán komolyra váltott - Na visszatérve. Történt veled valami? Vagy miért volt olyan rossz kedved ma? - kérdezősködött tovább. Azt hiszem tényleg érdekli, de muszáj lesz hazudnom.

- Nem történt semmi érdekes, csak bal lábbal keltem. - válaszoltam.

- Akkor jól van, de tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. - kacsintott, majd mind a ketten a kivetítő felé fordultunk ugyanis elindult a film előzetese. Az egész film egy olyan démonról szól, aki egy hotel lakóit rémisztgeti. Minden áldozatának úgy köszön, hogy "hé drágám" aztán eleinte egész aranyos, majd mindenkinek különböző módon veszi el az életét. Az előzetesben az egyik nőt vízbe fújtja, a másikat pedig arra kényszeríti, hogy levesse magát a hotel tetejéről. Aztán megjelenik egy démonűző férfi is, aki három napra keres szállást. A démon már az első nap megpróbálja megölni, de miután észreveszi, hogy bárhogy is próbálkozik nem tudja irányítani a férfit, megpróbálja más-más módszerekkel kivégezni. Hát nem is tudom. Kissé betegnek hangzik, de talán jó lesz. Elkezdődött a film. Az eleje még nem is volt annyira ijesztő inkább csak ilyen bevezetés szerű a hotelről és a tulajdonosairól. A film közepe táján volt egy nagyon ijesztő jelenet, amikor nem bírtam ki, hogy ne fogjam meg Adrien kezét. Így félig pirulva, félig ijedten néztem tovább a nagy kivetítőt. A mellettem ülő fiúra rá se mertem pillantani. Azért remélem, hogy nem zavarta, végül is ő ajánlotta fel nekem, hogy megfoghatom a kezét ha akarom. Az egész film így telt el, majd mikor felkapcsolták a villanyt óvatosan az ölembe húztam a kezem.

- Húú öcsém ez állati volt. - mondta Nino miközben felállt a székből.

- Az biztos. - bólogatott Alya aztán mind felálltunk és lassan elindultunk kifelé - Nektek is tetszett? - nézett ránk, mire én esetlenül megráztam a fejem.

- Azt hiszem, hogy ez nekem már túl beteg volt. - mondtam és szabályosan éreztem ahogy remegnek a lábaim. Kezdtem attól félni, hogy valamiben megbotlok vagy konkrétan csak úgy elvágódok egyszer, mert nem bírom megtartani magam. A szívem is elég gyorsan vert több okból is. Az egyik a film volt, a másik pedig Adrien.

- Nekem nagyon tetszett, habár igaza van Marinettenek tényleg beteg volt. - nevetett fel. Hogy lehet, hogy ők cseppet sem félnek? Körülbelül olyan, mintha épp egy mókás vígjátékról jöttünk volna ki. Alya és Nino folyamatosan azon nevettek, hogy néhány jelenet milyen bénán lett megoldva, Adrien pedig azt ecsetelte szintén röhögve, hogy a démon egyszer bandzsítva nézett a kamerába. Ezután szóba jött, hogy megnézhetnénk újra a filmet csak 3D-ben mire azonnal rávágtam, hogy ha valaha is beterveznek egy ilyet akkor rám ne nagyon számítsanak.

- Na nem volt ez olyan rossz kislány. - hajolt oda hozzám barátnőm és mosolyra húzta a számat két ujjával, amitől én is elnevettem magam.

- Fogjuk rá, hogy elment. - mondtam aztán lassan kiértünk az utcára. Meglepően sötét volt ahhoz képest, hogy még csak nyolc óra van. Így még ijesztőbb ez az egész. A járásom még mindig nem volt teljesen stabil, ugyanis teljesen a film hatása alá kerültem. Komolyan érzem, hogy Matheo valahonnan minket figyel és arra vár, hogy megölhessen. Útközben nem beszéltünk olyan sokat, legalább is én nem sokszor kapcsolódtam be a beszélgetésbe. Amikor odaértünk a kereszteződéshez ahonnan nekem egyedül kellene mennem hirtelen megtorpantam. Erre a többiek is belassítottak, majd meg is álltak.

- Ööö nem szokásom ilyet kérni, de valaki nem kísérne haza? - kérdeztem kínosan kicsit piroskás arccal. Bármennyire is ciki én félek egyedül hazamenni, ez van. Alya már éppen megakart szólalni mikor Adrien odalépkedett hozzám.

- Majd én elkísérlek. - mosolygott kedvesen aztán átkarolta a vállam - Akkor sziasztok. - fordult két barátunk felé, akiktől én is elköszöntem. Alyanak persze még volt ideje sokat sejtetően párszor fel-le húzogatni a szemöldökét, míg ők is elköszöntek.

- Köszönöm. - fordítottam a fejem a fiú felé, akinek keze még mindig a vállamon pihent, na nem mintha zavart volna.

- Ugyan nincs mit. - mosolygott rám - Végül is a film végén azt mondták, hogy Matheo bárhol rejtőzködhet ugyanis soha sem semmisült meg teljesen. Úgyhogy muszáj itt lennem veled, mert még a végén nem jutsz haza épségben. - magyarázta én meg csak még jobban félni kezdtem.

- Jól van örülök, hogy emlékeztettél erre. Enélkül nem lett volna teljes az estém. - vágtam rá remegő hangon. Úgy látom nagyon élvezi, hogy húzhatja az agyam. Lassan odaértünk hozzánk ahol behívtam őt és még egy kicsit beszélgettünk a szobámban. Itt már valamivel nyugodtabb voltam, de ha arra gondoltam, hogy egyedül kell a sötét szobában aludnom egyből elhagyott minden bátorságom.

- Jó lenne ha itt aludhatnál most. - említettem meg halkan egy esetlen mosollyal. Persze ez csak egy álom lenne, mert amúgy biztos nem aludna itt.

- Sajnos nem lehet. Nem hinném, hogy apám megengedne ilyesmit nekem. Pedig tudod, hogy ha tehetném maradnék. - válaszolt sajnálkozva, aztán haloványan elmosolyodott. Kikísértem őt az ajtóig aztán visszamentem a szobámba.

- Fogalmam sincs, hogy fogok aludni egyedül Tikki. - néztem a kis kwamira, aki próbálta leplezni, de szintén jól szórakozott rajtam.

- Ugyan már az csak egy film volt. Matheo nem létezik. - repkedett körülöttem én meg sóhajtottam egyet.

- Én is tudom, de most olyan paranoiásnak érzem magam, hogy lassan már a villanyt se merem lekapcsolni, mert kibújik valami az ágyam alól. - aggodalmaskodtam tovább. Tikki pedig már nem bírta és elnevette magát.

- Bocsi Marinette, de te is tudod, hogy ez nem fog megtörténni. - kacagott, én meg csak sóhajtva legyintettem egyet jelezve, hogy mindegy. Nem tehetek róla, hogy ezt váltják ki belőlem a horror filmek. Végül arra gondoltam, hogy kimegyek az erkélyre egy kicsit, hogy nézzem a csillagokat. Valahogy attól mindig megnyugszom. Már egészen jól voltam, amikor hirtelen:

- Hé drágám. - hallottam a hátam mögül egy hátborzongató hangot mire lendületből lecsaptam egyet a mögöttem lévőnek. Hirtelen a szívem eszeveszettül dobogott a torkomban, a lábaim megremegtek, a szemeim pedig kikerekedtek. Azonnal megfordultam, de Matheo helyett Macskával találtam magam szembe.

- Jézusom, jaj bocsi. Izé én azt hittem nem te vagy az. - kezdtem a bocsánatkérésbe aztán megsimítottam a vállát, amit azt hiszem sikerült elég erősen megütnöm.

- Á semmi gond. - legyintett aztán elvigyorodott - Hallottam, hogy egy horror filmet néztél ma szóval gondoltam átnézek. Az én hibám, hogy megütöttél. - vakarta meg a tarkóját nevetve. Szóval hallotta mi? Nem gondoltam volna, hogy Adrien visszajön hozzám.

- Értem. Hát legközelebb inkább ne ijesztgess. Tudod elég jók a reflexeim, mint egy macskának. - öltöttem ki a nyelvem. - Nem jössz be? - kérdeztem rá pár másodperc múlva, mire ő bólintott. A szobámban mind a ketten leültünk az ágyamra.

- Na és hogyhogy ennyire félsz a horror filmektől? - kérdezett rá kíváncsian. Hát ez elég hülye kérdés volt tőle.

- Az emberek általában félnek a horror filmektől nem? - válaszoltam kérdéssel nevetve, mire ő is felnevetett. Na igen jobban is fogalmazhatott volna. - De egyébként nem tudom miért félek. Valahogy az ilyen filmek paranoiát váltanak ki belőlem. Aztán hirtelen még egy kiscicát is ijesztőnek találok. - most valahogy sokat példázok macskákkal.

- Még engem is? - hajolt hozzám sokkal közelebb miközben rettentően édes arcot vágott és még egy nyávogást is imitált. Azonnal elpirultam és megráztam a fejem.

- N-nem. - dadogtam, ő meg elmosolyodott és a vállamra hajtotta a fejét.

- Akkor jó. Mert én soha sem bántanálak téged. - mondta mosolyogva. Nem tudom mikor kerültünk ilyen közel egymáshoz. Talán akkor mikor megtudtam, hogy ő Adrien és sokkal barátságosabb, illetve közvetlenebb lettem vele. De lehet, hogy csak szimplán az hozott minket ennyire össze, hogy kiöntöttem neki még múltkor a lelkem.

- Most is félsz? - kérdezett rá hirtelen mire haloványan elmosolyodtam.

- Egy szuperhős ül mellettem. Szerinted van okom félni? - nevettem el magam - Egyébként ha egyedül vagyok akkor félek meg valószínűleg nem fogok tudni aludni, de amíg itt vagy nincs gond. - magyaráztam neki. Hát igen, de ahogy elmegy egy nagyon hosszú estével fogok meggazdagodni.

- Na és ha nem megyek el? - kérdezte mire egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni.

- Ha nem mész el? - lepődtem meg. Most komolyan azt tervezi, hogy itt marad estére.

- Igen. Miért ne? Végül is az a dolgom, hogy megvédjem az embereket. Ha egész éjjel nem aludnál akkor fáradt lennél és, aki fáradt annak nagyobb eséllyel romlik el a kedve. Tehát ha nem alszod ki magad holnap lehet, hogy akumatizálva leszel. - vágta rá a jól kigondolt választ. Köpni-nyelni nem tudtam, aztán csak vidáman átkaroltam őt.

- Komolyan itt maradnál? - kérdeztem boldogan, mire ő nagyon aranyos mosollyal bólogatni kezdett. - Köszönöm. - körülbelül még két órán keresztül beszélgettünk aztán ásítottam egyet. Ahogy láttam már Macska is kezdett álmosodni. Ezért felmentem az ágyamba aztán lenéztem onnan rá. Úgy nézett ki, mint egy igazi macska, aki kérlelő szemekkel várja, hogy felhívd magad mellé.

- Na jó feljöhetsz te is. - adtam be a derekam mosolyogva, mire gyorsan fellépkedett a lépcsőn és szó szerint rám vetette magát. - Hé összenyomsz. - nevettem el magam közben már félig fuldokolva. Ekkor a két kezére támaszkodott és így magasodott fölém. Ez a helyzet egy kicsit zavarba ejtő volt számomra. Kicsit? Nagyon.

- Tudod Marinette tényleg nem kellene lebecsülnöd magadat. Fantasztikus lány vagy. - suttogta a végét aztán elmosolyodott. Én meg csak piros arccal figyeltem a szemét. Most volt először alkalmam ilyen közelről megcsodálni ezt a gyönyörű szempárt. Most úgy nézett ki, mint aki valamit nagyon szeretne megtenni, de nem biztos magában. Kérdő tekintettel néztem őt.

- Baj van? - kérdeztem mire egy kicsivel még közelebb hajolt hozzám, és a homlokát az enyémnek döntötte. A mutatóujjammal megérintettem az orrát, hogy a szemembe nézzen. Nagyon közel volt. Az arcom folyamatosan vörös volt, és a szívem egyre hevesebben vert. Tekintetem akaratlanul is az ajkaira irányult. A múltkori csók járt az eszemben. Magamban kicsit talán azt kívántam, hogy ismétlődjön meg. Lassan elvettem az ujjam az orráról. A kezemet a mellkasán pihentettem.

- Macska... - szólítottam a nevén, mikor ismét találkozott a tekintetünk. Óvatosan elmosolyodott és az egyik kezével eltűrte egy kósza tincsem. Én is elmosolyodtam aztán a jobb kezem a mellkasáról a vállára csúsztattam és alig érezhetően, de közelebb húztam magamhoz. Ekkor egy kicsit magabiztosabban vigyorodott el, és eltüntette azt a pár centi távolságot is közülünk. Ebben a pillanatban boldognak éreztem magam. Mert tudtam, hogy most nem Katicát csókolja meg hanem engem, még ha ehhez szüksége is volt az álarcára. Kellemes melegség járta át a testem. Nem akartam, hogy véget érjen ez a csók. A tarkójánál finoman beletúrtam a hajába. Amikor ajkaink eltávolodtak egymástól ismét felvettük a szemkontaktust és mind a ketten elmosolyodtunk. Az arcom még mindig piros volt, a szemeim pedig ragyogtak.

- Jó éjszakát Hercegnőm. - mondta mosolyogva és még egy puszit nyomott a homlokomra aztán ledőlt mellém az ágyba. Most először az ő hercegnőjének szólított.

- Neked is. - suttogtam, majd az oldalamra fordultam így háttal voltam neki. Csukott szemmel feküdtem körülbelül fél perce mikor éreztem, hogy hátulról óvatosan átölel. Abban a pillanatban azt hiszem olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Az egyik kezem az övére tettem és így aludtunk el mind a ketten.