A maszk mögött - 6.rész Kétes érzések

Adrien szemszöge

Fáradtan, táskás szemekkel ültem fel az ágyamban, majd nyújtóztam egy nagyot. Amikor ránéztem a telefonomra láttam, hogy már elmúlt tíz óra, amitől azonnal kikerekedtek a szemeim. Volt pár üzenetem Ninotól amiben megint csak Alyaról áradozik. Na igen a kedves barátom nem kicsit van beleesve a lányba. Egy újabbat nyújtózva álltam fel az ágyból. 

- Jó sokáig tartott felkelni, csaknem Marinetteről álmodtál? - jelent meg az orrom előtt Plagg vigyorogva. 

- Neked is jó reggelt. - morogtam aztán sóhajtottam egyet. Még mindig nem sikerült teljesen megszoknom a piszkálódós formáját. - Egyébként nem, nem Marinetteről álmodtam. - tettem hozzá, ő pedig ironikusan bólogatni kezdett.

- Ha azt mondod. - rántott vállat - Na de nem tudom te, hogy vagy vele, de én kicsit megéheztem amíg te nagy nyugodtan aludtál szóval adhatnál enni. - valahogy már vártam, hogy mikor kéri számon a reggelijét.

- Jól van, jól van mindjárt hozom. - adtam meg magam nagyot sóhajtva. Alig ébredtem fel, de már rohangálhatok neki kajáért. Lassan kibattyogtam a konyhába és azon gondolkodtam, amit Plagg mondott. Mostanában talán a kelleténél többet beszélek Marinetteről. Sőt igazából az elmúlt napokban csak róla beszéltem, de ez érthető hiszen közvetetten szinte szerelmet vallott nekem. Valójában nem ért akkora meglepetésként. Már régebben is úgy éreztem, hogy ő kicsit többet érez irántam, de nem kerítettem neki nagyobb jelentőséget mivel nem voltam biztos az érzéseiben. Most viszont egyszerűen nem tudok másra gondolni. Nem tudom, hogy mi van velem ebben a másfél hétben Katica nem is jutott eszembe. Habár ez lehet azért is mert már régen láttam őt, mostanság nem igazán kellett harcolnunk, ezért nyugodtan átmehettem Marinettehez is a múltkor. Tegnap estig ott maradtam nála, és elég jól elbeszélgettünk. Azt hiszem most már felbátorodott. Én is szívesen áthívnám őt magamhoz, de sajnos apa nem nézi jó szemmel a látogatókat. Félek, hogy ha el is jöhetne nem lenne neki szimpatikus, ezért eltiltana tőle. Na igen sajnos nem sok beleszólásom van az itteni dolgokba. 

- Hol van már a sajtom? - repült hozzám Plagg idegesen, én pedig azonnal észbe kaptam. Basszus már megint elbambultam - Már vagy egy órája várok. Mégis mi tart ennyi ideig? - cseszegetett tovább. Néha már komolyan mondom az agyamra megy, de most kivételesen neki van igaza. Túlságosan is elmerültem a gondolataimban.

- Bocsi Plagg. - néztem rá bűnbánóan, majd egy jó nagy darab sajtot adtam neki - Most pedig nyomás a szobámba mielőtt még valaki meglát! - parancsoltam rá persze a szokásos kedves hangnememben. Szerencsére engedelmeskedett nekem, így pár perccel később már a szobámban voltunk. Ő a sajtját majszolta míg én néztem a tévét. Az idő meglepően gyorsan elment, így pár órával később már az ebéddel jóllakva terültem el az ágyamon. Azon gondolkodtam, hogy Katicabogár milyen régen is volt nálam utoljára, és hogy ez engem nem is érdekel túlságosan. Régebben körülbelül két-három naponta átjött hozzám, és folyton hiányzott. Ő volt az, aki száz százalékosan lekötötte a figyelmem. Nem tudom, hogy mi van most velem. 

- Plagg kikérhetem a véleményed valamiről? - ültem fel az ágyban tanácstalanul nézve a kis fekete kwamira.

- Hogy szerintem szerelmes vagy-e Marinettebe? Igen. Hogy miért nem jött eddig Katica? Nem tudom talán megunt téged. - válaszolt, mint egy kis mindent tudó, én meg hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Ennyire átlátszó lennék? 

- Nem vagyok szerelmes belé. - tiltakoztam mire Plagg a homlokára csapott.

- Te komolyan ilyen hülye vagy? - most kivételesen azt hiszem én idegesítettem őt és nem fordítva. Furcsa volt, hogy éppen ő akar kioktatni az én érzéseimről. Nem nagyon szoktunk komolyan beszélgetni, de most mintha komolyabban venné ezt az egészet. - Az, hogy folyamatosan Marinetteről beszélsz, és, hogy már nem igazán foglalkozol Katicával mégis mi mást jelentene, ha nem azt, hogy beleszerettél Mariba? Most úgy beszélsz róla, mint régen a Bogárkádról. - magyarázta tovább egy kicsit talán kiakadva. Lehet, hogy igaza van. De én még mindig szeretem Katicát. Csak most közelebbi lett a kapcsolatom Marinettevel ennyi az egész. Most kissé bizonytalannak érzem magam.

- Jó lehet igazad van, de engem még mindig érdekel a Bogaram csak kicsit jobb lett a kapcsolatom Marival. - mentegetőztem. Plagg már éppen megakart szólalni mikor tekintete az ablakra vándorolt, és már csak azt láttam ahogyan gyorsan elbújik. Nem igazán értettem mi történt ezért megfordultam, és nem mással találtam szembe magam, mint az emlegetett szamárral.

- Szia Adrien. - mosolygott rám kedvesen aztán lassan közelebb sétált hozzám. A szívem hirtelen gyorsabb ütemre váltott, de nem tudtam, hogy miért. 

- Szia. - dadogtam, ami egyáltalán nem szokásom. Tennem kell valamit, hogy kiderítsem még mindig érzek-e iránta valamit. 

- Ne haragudj, hogy sokáig nem jöttem, de sok dolgom volt. Most is azért jöttem mert lenne egy kérdésem hozzád. - mindezt a szokásos gyönyörű mosolyával az arcán mondta el nekem én pedig úgy éreztem, hogy egy picit elpirulok. Ő volt az a lány, aki bármilyen körülmények között képes volt megőrjíteni. A jelmeze olyan szépen passzolt a testéhez, a kék szemei kiemelték az arcszínét, és a szinte fehér bőréhez nagyon jól állt a sötét színű haja. Csodálatosan nézett ki, mint mindig. 

- Semmi baj, igazából nekem is dolgom volt. - válaszoltam kissé esetlenül, de lassan kezdtem magamhoz térni. - Milyen kérdés? 

- A polgármester meghívott egy jótékonysági bálra és arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt. - ajánlotta fel - Persze csak ha szeretnél. - tette hozzá. Egy kicsit hasonlított ebben Marinettere, sőt valójában rengeteg dologban. Ő is mindig fél, hogy visszautasítom pedig aztán az egy elég ritka dolog. De ezt a mostani ajánlatot át kellene gondolnom. Ugyanis ha már egy jótékonysági bál és Katica ott lesz akkor illene Fekete Macskának is megjelennie. 

- Hát nem is tudom. - gondolkodtam. Talán azon a bálon megkapom a választ arra, hogy mégis mit érzek, és ki iránt. Láttam rajta, hogy egy picit megijed mikor nem adok egyértelmű választ. Talán a sajnálat volt az, ami igazán rávitt arra, hogy elfogadjam ezt meghívást. 

- Hát azt hiszem nem lesz programom. Szóval elkísérhetlek. - mosolyogtam barátságosan. Úgy tűnt, hogy a lány nagyon örül ennek.
- Szuper, a bál jövő hét pénteken lesz. - árulta el az infókat, amiket én egyébként is tudtam - Majd akkor is beugrom, szó szerint. - kuncogott és én is egy félmosolyt biggyesztettem az arcomra. Most valahogy nem tudtam olyan lenni, mint máskor. Általában, ha jön mindig egy puszival üdvözlöm vagy legalább egy kézcsókkal.
- Amúgy miért nem Macskával mész? - tettem fel a kérdést hirtelen, ami a meghívásom óta felmerült bennem. Az előttem álló lány először kicsit meglepődött aztán csak haloványan elmosolyodott.
- Első sorban azért, mert veled szeretnék menni. Egyébként pedig gondoltam örülnél. Végül is valamivel ki kellene, hogy engeszteljelek amiért sokáig nem jöttem el. - válaszolt őszintén, és végig mosolyogva. Annyira gyönyörű így. Ilyenkor még ha sokáig nem is foglalkoztam vele egyszerűen nem tudok másra gondolni.
- Értem. - mosolyogtam vissza - Még szerencse, hogy nem csináltam programot péntekre. - vigyorodtam el. Azonban ő kicsit furán méregetett engem és nem értettem, hogy miért. - Baj van? - húztam fel a fél szemöldököm.
- Inkább neked van valami bajod nem? - kérdezett vissza kedvesen egy halovány félmosollyal - Olyan fura vagy. Történt veled mostanában valami rossz? - kérdezősködött tovább. Ő mindig észrevette ha valami nem oké velem, és ez most sem volt másképp. A szemében őszinte aggódást véltem felfedezni, mint mindig. De mégis mit kellene most válaszolnom neki?
- Nem történt semmi. - próbáltam vidámabban rámosolyogni, de Katica nem úgy nézett ki, mint aki bedől ennek a művigyornak. Azzal, hogy idejött ismét csak még jobban összekuszálta az érzéseimet. Éreztem ahogy gyengéden megérinti az arcomat, mire óvatosan a szemébe néztem. Olyan volt, mintha belém látott volna.
- Nézd ha nem akarsz róla beszélni akkor mondd meg. - komolyodott el - Nincsen azzal semmi baj, ha valamit nem szívesen osztasz meg mással. De akkor ne hazudj! - mondta, de a végén kicsi felemelte a hangját. Most először látom ilyennek. Erre csak egy aprót bólintottam. Nem tudom miért hazudok neki, csak össze vagyok teljesen zavarodva.
- Oké sajnálom. - hajtottam le a fejemet. Bűntudatom van, amiért nem mondom el neki, de mégis mit kellene mondanom? Azt, hogy hé ne vedd magadra, de nem tudom eldönteni, hogy beléd vagy Marinettebe vagyok szerelmes. Mikor erre gondoltam a szám elé kaptam a kezem. Nem mondtam ki mégis hirtelen ért a felismerés. Azt hiszem mégis megeshet, hogy már többet érzek a barátom iránt.
- Adrien? - kérdezte halk aggódó hangon a lány, én pedig nem tudtam és igazából nem is akartam a szemébe nézni. Kissé bűntudatom támadt, amiatt, hogy Katica mindig mindent megtett azért, hogy jobb kedvre derítsen, mindig itt volt nekem, és a kapcsolatunk már kicsivel túllőtt a barátságon erre én most elkezdek Marinetteről ábrándozni. Persze aranyos lány, de nekem mindig is Katicabogár lesz a szerelmem, aki most is éppen átölel. Szegénykém azt hiszem már nem igazán tud mit tenni. Lehet, hogy Mari már nem közömbös számomra, de ezeken az érzéseken még túl tudom tenni magam végül is még elég kezdetlegesek. Ha csak a Bogárkámra koncentrálok akkor minden meg fog oldódni. Igyekeztem a dolgokat a lehető legpozitívabban látni, mint mindig. Egész jónak tartottam a gondolatmenetem, de féltem, hogy ez az egész nem lesz ilyen egyszerű. Lassan egy esetleg mosoly kíséretében én is átöleltem Katicát.
- Sajnálom, hogy aggódnod kell miattam. Már jobban vagyok. - döntöttem a vállára a fejemet, amit aztán a nyakába nyomtam. - Köszönöm, hogy itt vagy velem. - suttogtam halkan. Ugyan nem teljesen láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy most zavarban van. Amikor ketten vagyunk minden olyan más. Nyugodtan magamat adhatom úgy, hogy ő nem ítél el, és közben még róla is tudok meg dolgokat. Így közelebbről is egy nagyon kedves, aranyos lánynak tűnik.
- Természetes, hogy itt vagyok veled. - válaszolta aztán eleresztett egy nyugodt sóhajt - Szeretlek. - húzott magához még közelebb. A szívem egy hatalmasat dobbant, majd egy gyorsabb tempót vett fel. Most mondta ki először ezt a szót. A szemeim kikerekedtek a meglepettségtől, aztán akaratlanul is elmosolyodtam. Felemeltem a fejem a válláról és végre az arcára vezetettem tekintetem. Zavarban volt, az arcszíne megegyezett a jelmezéével és nem állta tovább pár másodpercnél a tekintetem inkább lehajtotta a fejét. Most először látom őt így. Mindig a magabiztos, bátor, erős oldalát láttam, most pedig itt áll előttem félénken, bizonytalanul és végtelenül őszintén. Minden oldalával elbűvöl, lassan olyan lesz számomra, mint egy nyitott könyv, aminek minden lapját ismerem. Óvatosan megfogtam az állát és megemeltem a fejét. Amikor találkozott a tekintetünk elmosolyodtam. Kicsit közelebb hajoltam hozzá, és az egyik kezemmel jobban magamhoz húztam a derekánál fogva, hogy ne szabaduljon. Láttam ahogy a pupillái kitágulnak, a szemében mégis egy csöpp ijedtség is látszik.
- Semmi baj. - mondtam halkan egy nyugtató mosollyal, amitől muszáj volt neki is haloványan elmosolyodnia. Az állán lévő kezemet az arcára csúsztattam és hüvelykujjammal párszor megsimítottam azt. A szemkontaktus egy pillanatra sem szakadt meg. Éreztem, hogy kezd megnyugodni. Karjával most már kevésbé görcsösen ölelt, inkább csak lazán mégis úgy, mint aki a világért sem engedne el. Még közelebb hajoltam hozzá, majd még utoljára elmosolyodtam aztán gyengéden megcsókoltam. Már olyan régóta meg akartam ezt tenni. Ez volt az első csókunk. Sajnáltam, hogy nem tudom ki rejtőzik a maszk mögött, de jelenleg csak azzal tudtam foglalkozni, hogy itt vagyunk ketten és csókolózunk. Túltettem azon, hogy jelmez és álarc van rajta. Azért szerettem bele ebbe a lányba, mert egyszerűen tökéletes. Talán már azt is kijelenthetem, hogy én ismerem őt a legjobban. Láttam minden oldalát, és ő is látta minden oldalam. A csók közben óvatosan megsimította a hátam, amitől kirázott a hideg. Éreztem, hogy félig már csak én tartom a lányt, hogy talpon maradjon. A csókja pontosan olyan édes volt, mint ő maga.
- Én is szeretlek. - suttogtam mikor ajkaink eltávolodtak egymástól. Az arca vörös volt, a szeme fényesebben csillogott, mint szokott, és az arcán ott virított az a tökéletes mosolya. Láttam, hogy boldog és ez engem is azzá tett.