A maszk mögött - 5.rész Ruhatervek

Ma korábban keltem fel a szokásosnál és kivételesen nem is voltam olyan álmos. Az iskola kapujában találkoztam Adriennel éppen úgy ahogy elterveztem. Egy apró mosolyt küldött felém, gondolom rosszul érezte magát amiatt, hogy tegnap csak úgy otthagytam őt. Gyorsan odalépkedtem mellé.
- Szia. - köszöntem neki mosolyogva, aztán kissé komolyabb arckifejezésre váltottam - Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért. - picit lehajtott fejjel kezdtem a mondatot a végére, viszont a szemébe néztem - Bunkó voltam veled pedig csak segíteni akartál. - a hangomból érződött, hogy tényleg megbántam.
- Ugyan semmi baj. Rossz napod volt. - mosolygott rám nyugtatóan aztán átkarolta a vállam és picit odahúzott magához. Ettől a cselekedetétől kicsit meglepődtem, de persze nagyon örültem neki. Először átakartam ölelni aztán rájöttem, hogy ő valószínűleg nem szeretni, hogy Chloé és a kis csapata megint betaláljon minket.
- Chloé mindjárt meglát minket. - mondtam halkan mivel nem zavartam volna meg a világért sem ezt a pillanatot, de most őt helyeztem magam elé.

- Had lásson legalább megeszi a féltékenység. - öltötte ki a nyelvét aztán a másik kezével már a derekamnál átkarolva ölelt teljesen. - Tegnap azért engedtelek el mert nem akartam, hogy szekáljanak téged. De azóta rájöttem, hogy Chloé és a csatlósai véleményére nem kell adni se neked, se nekem. - magyarázta én pedig átkaroltam a hátát. Annyira jól esett, hogy most a jelmeze nélkül is megölelt. Jó ötlet volt Macskának bevallanom a dolgokat most még közelebb érzem magamhoz Adrient.
- Örülök, hogy így gondolod. - mosolyodtam el, majd lehunyt szemmel élveztem az ölelést, egészen addig míg lassan végigsimítva a hátamon el nem engedett. Ebben a pillanatban mellénk lépett Nino és Alya.
- Mi újság skacok? - kérdezte Nino miközben átkarolta Adrien vállát, aki éppen válaszolni akart, de megszólalt a legjobb barátnőm is.
- Srácok mi most kicsit elmegyünk szeretnék négyszemközt beszélni Marival. - intett a kezével aztán belém karolt és már távolodni is kezdtünk a fiúktól. Amikor olyan messze kerültünk, hogy biztosan nem hallják, amit beszélünk azonnal rákezdett:
- Na meséljen csak nekem a kisasszony. - húzogatta fel-le a szemöldökét kuncogva - Mi volt az az ölelés? Tegnap még csak "haverok" voltatok nem? - mutatott idézőjelet az ujjaival. Már megszoktam, hogy Alya mindig mindent tudni akar rólam meg igazából midenről. Szeretem amikor így felpörög.
- Nyugi elmesélem, de nem olyan nagy sztori. - nevettem el magam.
- Mindegy csak meséld már! - vágott a szavamba csillogó szemekkel. Na persze, ha Ninoról kell beszélni akkor minden szót úgy kell kiszedni belőle.
- Szóval tegnap gondolkodtam és rájöttem hülyeség volt tőlem, hogy annyira kiakadtam, ezért ma korábban keltem, hogy tudjak vele beszélni négyszemközt mikor még nincsenek itt annyian és sikerült is. Bocsánatot kértem tőle ő meg azt mondta, hogy rájött, hogy amit Chloé és a csatlósai mondanak azt nem kell figyelembe vennünk szóval most már valószínűleg nem lesz olyan, hogy a haverjának nevez. - meséltem én is csillogó szemekkel.
- Kislány ez azt jelenti, hogy mostantól a suliban is játszhatjátok a gerlepárt. - mondta nevetve mire gyengéden beleboxoltam a vállába.
- Naaa. - nevettem fel én is - Egyébként mesélhetnél nekem egy kicsit Ninoról. - mondtam miközben picit közelebb hajoltam hozzá és hasonló fejet vágtam, mint ő amikor rólam és a szerelmemről kérdezősködött. A szemei egy kicsit kikerekedtek a hirtelen váltásomtól, aztán kitört belőle a nevetés.
- Ha látnád, hogy most milyen fejet vágsz. - nevetett tovább, én pedig csak legyintettem.
- Ugyan te is tudod, hogy most nem az arckifejezésem a lényeg. Szóval mesélj csak! - vágtam sunyi fejet, aztán megszólalt a csengő.
- Ööö majd később. Most mennünk kell órára. - öltötte ki a nyelvét és már előre is sietett.
- Ne már. Alyaa! - kiabáltam a lánynak, aki már vagy 5 méterrel előttem járt végül csak megforgattam a szemeimet. Valahogy nem is számítottam már reakcióra. Nem hiszem el, hogy mindig megússza. Azért engem is érdekelne, hogy vele mi van, mert néha úgy érzem, hogy valamiből kihagynak. Jó lenne ha Alya beavatna a szerelmi életébe is nem csak a blogja szerkesztéséről mesélne, meg terveket szőne a hátam mögött, hogy összehozzon engem és Adrient. Na persze imádom őt, de többet is beszélhetne nekem, hiszen a legjobb barátnője vagyok. Lassan beértem én is a terembe és leültem a helyemre. Az órák közötti szünetekben próbáltam kiszedni a drága barátnőmből a belsős infókat, de egyszerűen mindig odajött valaki vagy megint becsengettek és nem jutottunk el addig, hogy megtudjak bármit is. Az utolsó óra után a hátamra kaptam a táskámat és elindultam hazafelé, viszont nem sokáig mentem egyedül. Pár perc múlva megjelent mellettem Adrien, amitől kissé meglepett arcot vágtam, hiszen ő pontosan az ellenkező irányba lakik.
- Szia, hogyhogy erre jössz? - köszöntem vissza a fiúnak, aki csak elmosolyodott a kérdésemre.
- Gondoltam elkísérlek haza végül is te mindig egyedül mész. - válaszolt vidáman az én arckifejezésem pedig azonnal boldogra váltott. Amióta csak suliba járunk a kapuban, sőt már az osztályban elköszöntem a barátaimtól ugyanis Nino, Alya és Adrien is ugyanabba az irányba lakik, míg én pont ellentétesen. Persze nem vagyok annyira elátkozva, hogy egyik osztálytársunk sem lakik erre, de velük nem igazán beszélek. Néha napján megesik, hogy Nathaniellel megyek együtt, de ő gyakran tovább marad a suliban a szakkörök miatt. Adriennel most még jobban elvoltam, mint máskor. Lassan odaértünk a házunkhoz én pedig eldöntöttem, hogy most bátor leszek. Éppen itt az ideje, hogy tegyek kettőnkért. Tegnap Macskaként egy kicsit úgy beszélt mintha lenne nála esélyem, ez pedig reményt keltett bennem.
- Na akkor én... - kezdett bele a fiú amikor megálltunk, de én gyorsan a szavába vágtam.
- Ha van kedved akkor maradhatsz nálunk. - mosolyogtam rá aranyosan aztán leesett, hogy mit is mondtam. Én nem szoktam csak úgy ilyeneket felajánlani, de ez végül is tök normális. Láttam, hogy az arckifejezése megváltozott, de nem igazán tudtam, hogy ez most jót vagy rosszat jelent.
- Mármint szóval ez csak egy ajánlat volt, mert anya sokszor mondja, hogy miért nem hívom át a barátaimat és hát ha már te úgyis itt vagy akkor gondoltam bejöhetnél. Persze ha nem szeretnél akkor nem kell azt is megértem. - akaratom ellenére azonnal mentegetőzésbe kezdtem és kicsit még az arcom is kipirult. Ez az egész azért volt mert tegnap félig bevallottam Macskának, hogy én szerelmes vagyok Adrienbe. Szóval ő ezt már tudja vagy legalább is sejti. Fogalmam sincs, hogy most hogyan fog viszonyulni hozzám. Mikor felnéztem rá elnevette magát.
- Ugyan már Marinette nem kell mentegetőznöd szívesen itt maradok nálad. Végül is tudod, hogy apukám... - és itt lesütötte a szemét aztán mosolyogva megrázta a fejét - Szóval nem igazán tudnék otthon mit csinálni. Örülök, hogy áthívtál. - mondta aranyos mosollyal az arcán, amitől megnyugodtam habár annyira édes volt, hogy valószínűleg az arcom színe automatikusan vörösre váltott.
- Nem mentegetőztem. - vágtam rá zavartan, de végül én is elnevettem magam - Na jó akkor menjünk be. - nyitottam ki mosolyogva az ajtót. Anyukám éppen kiszolgált egy vevőt, ezért csak vidáman odaköszönt nekünk. Ahogy láttam elég nagy örömet okozott neki, hogy ezúttal nem egyedül jöttem haza. Most, hogy így belegondolok ez már a második alkalom amikor Adriennel kettesben vagyunk itt szóval lehet, hogy a szüleim már többet képzelnek a dologba. Végül is mindig azt mondták, hogy Adrien egy rendes fiú. Felmentünk a lépcsőn a szobámba ahol már a megszokott poszterek helyett néhány ruhatervem és Jagged Stone volt kint a falon. Eldöntöttem, hogy megpróbálok közelebb kerülni Adrienhez és ehhez valószínűleg sokszor kell majd áthívnom vagy ilyesmi úgyhogy jobb ötletnek tűnt az, hogy egyszer leszedem a posztereket és elrakom valami dobozba, minthogy minden egyes alkalommal leszedem mikor jön aztán felteszem ha elmegy.
- Hű ezek a saját ruhaterveid? - sétált el a falam mellett, amin volt vagy 5 db ruha. Nagyon szeretek rajzolni, de főleg csak ruhákat, kiegészítőket, mivel máshoz nincsen akkora ügyességem.
- Igen mindegyik saját. - válaszoltam mosolyogva miközben odaléptem mellé és rámutattam az egyik ruhára, ami egy bőr ruha volt igazából konkrétan egy Fekete Macska lány verzióban. - Ezt itt tegnap este rajzoltam. - rápillantottam az arcára és ahogy sejtettem egy kissé huncut mosoly jelent meg rajta. - Ez egyébként Fekete Macska ruhája lenne. - tettem hozzá a rajz történetéhez - Mármint a lányos elképzelésben. - nevettem el magam - Habár nehéz lenne ilyen ruhában harcolni, de nem az alapján készítettem el, hogy ezt egy szuperhős fogja hordani, hanem csak úgy szórakozásból. - meséltem tovább vidáman.
- Nagyon szeretsz ruhákat tervezni igaz? - kérdezte halovány mosollyal - Olyan vidáman és szívesen mesélsz róluk. Ez tök jó. - örültem neki, hogy ezt az oldalamat is szimpatikusnak tartja. Már régóta jóban vagyunk, de a hobbimról mégsem meséltem neki soha se. Egy picit féltem, hogy az apja után nem nagyon fog lelkesedni a dologért.
- Igen eléggé szeretek. Nagyon sokszor szoktam rajzolni, de az a vicces, hogy inkább csak ruhákat tudok rajzolni. - nevettem fel ismét. Most olyan könnyedén beszélgettünk.
- Hát az én rajztudásom sem a legjobb. - mondta röhögve.
- Egyébként neked van valami hobbid? - kérdeztem rá, mivel nem igazán tudtam ilyesmiről.
- Tudod a fotózások és a tanulás mellett nem igazán van időm semmire. Már mondtam régebben, hogy szeretnék megfelelni apának, ezért mindenben jól akarok teljesíteni. Nem is igazán gondoltam még arra, hogy lehetne valami hobbim. - válaszolt esetlen mosollyal az arcán. Szegényt nagyon sajnáltam az apukája miatt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ember lenne. Na persze biztosan meg van rá az oka, de akkor sem kellene ilyen fagyosnak lennie a saját fiával.
- Igen tudom. Sajnálom nem akartam felhozni. Tudom, hogy ettől a témától mindig elszomorodsz. - hajtottam le a fejemet bűnbánóan. Valahogy mindig olyat kérdezek, hogy ide lyukadunk ki, pedig tényleg nem ez a célom.
- Ugyan már semmi baj. - mondta aztán megsimogatta a fejemet - Már hozzászoktam...Már ha ehhez hozzá lehet szokni. - mondta, de a végére kínosan elnevette magát. Hát igen eléggé nehéz helyzetben van. Az a baj, hogy én béna vagyok és nem tudom, hogy ilyenkor mit kell mondani. Annyira béna vagyok.
- Én mindig itt leszek neked. - mondtam ki hirtelen aztán piroskás arccal lesütöttem a szemem - Csak azt akartam, hogy ezt tudd. - motyogtam még utána. Szeretnék vele őszinte lenni és mindig kimondani, amit gondolok. Mert valahogy nem mindig azt mondom, amit valójában akarok. Mikor felnéztem rá már pár lépéssel közelebb állt hozzám és mélyen a szemembe nézett.
- Tudom. - mondta nyugodt hangon aztán elmosolyodott - Épp ezért szeretlek téged, mert tudom, hogy rád bármikor számíthatok. Te nem fogsz engem itt hagyni...igaz? - halkan suttogva beszélt és éreztem a hangjából, hogy teljesen őszinte pont olyan volt, mint tegnap csak Macskaként. Az utolsó mondatot kissé kérdőn tette fel, mire én nyugtatóan rámosolyogtam.
- Soha sem foglak itt hagyni. - néztem én is a szemébe teljesen komolyan. Kivételesen a mosolyom sem volt olyan erős. Nagyon komolyan gondoltam ezt a mondatot. Úgy láttam rajta, mintha egy kicsit meghatódna, tovább mosolygott és csak nézett, majd hirtelen magához húzott és szorosan átölelt. Én pedig azt sem tudtam mit csináljak örömömben. Annyira boldog voltam, hogy most semmivel sem lehetett volna letörni. Folyamatosan csak mosolyogtam miközben Adrien mellkasába fúrtam a fejem, és amennyire csak tudtam szorítottam őt. Nem akartam elengedni. Úgy éreztem, hogy most egy kicsit az idő megszűnik, a Föld megáll, a kinti zajok elnémulnak, és most egy kicsit csak ketten vagyunk. Én neki, ő pedig nekem.