A maszk mögött - 3.rész "Csak haverok"

Amióta Adrien itt volt eltelt két hét, és meg kell, hogy mondjam a barátságunk nagyon sokat erősödött. Végre nekem is megnyílt a családjával kapcsolatban. Azóta elég sok időt töltök vele, és lassan kezdem úgy érezni, hogy talán már van esélyem nála. A napokban próbáltam kevesebbszer meglátogatni Katicaként, hogy inkább csak Marinettere figyeljen. Remélem, hogy bejön a tervem és végül levehettem előtte a maszkom. Fekete Macskával is viszonylag úgy viselkedtem, mint régen szóval valószínűleg nem sejt semmit. A múltkori akciónk során a polgármester szólt, hogy egy jótékonysági bált rendez, ahol szívesen látna engem is a résztvevők között. Én egyből arra gondoltam, hogy elhívom Adrient, viszont az neki egy kicsit kockázatos lenne, mert így Fekete Macska nem tud megjelenni.Ma biztosan átmegyek hozzá, hogy elhívjam és meglátjuk, hogy mit válaszol.
A reggelem nem telt valami érdekesen, azonban mikor már lassan az iskola kapujához értem megláttam velem szemben a szőke fiút, aki vidáman mosolyogva lépett azonnal mellém és átkarolta a vállamat.

- Jó reggelt! - mosolygott rám, én pedig kissé piroskás arccal visszaköszöntem neki. Most először érkezünk éppen egyszerre. Habár most is késésben vagyunk ugyanis pár pillanat múlva becsengetnek.
- Hogyhogy ilyen későn jössz? - kérdeztem rá, hiszen ő általában pontosan érkezik, aki késni szokott az inkább én vagyok, de ez most mellékes. A kérdésemtől egy félvigyor húzódott az arcára aztán a szemembe nézett.
- Ha azt mondanám, hogy azért jöttem később, mert abban reménykedtem, hogy éppen összefutunk nagyon nyálas lennék? - válaszolt egy kérdéssel, amivel csak azt érte el, hogy még jobban elpiruljak. Mostanában volt pár ilyen reakciója, amiknek igazából nagyon örülök.
- Hát csak egy kicsit. - nevettem el magam - Azért aranyos. - mosolyogtam rá kedvesen, aztán odacsapódtunk Nino és Alya társaságához. Tőlünk nem messze állt Kim, akinek egyből ránk szegeződött a tekintete.
- Nocsak megjöttek a tubicák? - szólt be nevetve, mégis elég ellenséges hangsúlyban - Csak nem együtt jöttetek? Adrien, hogy tudtál éppen Marinettevel összejönni? Én a helyedben biztosan Chloét választottam volna. Azért nagyon kis "helyes" pár vagytok. - mutatott idézőjelet az ujjaival, aztán a szőkeciklon is odaszökdelt mellé, hogy belekarolhasson.
- Bizony jól mondja Kim. Ahh Adrien egyszerűen szörnyű az ízlésed. - közölte szokásos vinnyogó hangján, és még a haját is átdobta a válla fölött. Én egyáltalán nem voltam felkészülve ilyen beszólásokra, ezért csak tétlenül álltam ott azonban Adrien azonnal elvette a kezét a vállamról, amitől picit meglepődtem.
- Nincs köztünk semmi Marinettel. - vágta rá azonnal, ami egy kicsit szíven talált engem. Persze tudtam, hogy nem vagyunk együtt...de tényleg olyan szörnyű lennék, hogy ezt ilyen hirtelen rá kell vágnia? Lehet, hogy Kiméknek igaza van.
- Ugyan már biztosan csak barátságból karolgatod át a vállát és mászkáltok folyton együtt igaz? - vádolta tovább Kim én pedig kínomban már nem tudtam, hogy mit tegyek.
- Na és te miért nem szólalsz meg Marinette? Ja, hogy még ehhez is béna vagy? Chh nem meglepő. - vett célba engem is a lány, majd iszonyatosan irritáló nevetésbe kezdett. - Inkább menjünk innen Kim. Nem igazán vagyok kíváncsi ilyen ízlésficammal rendelkező emberekre. - fordult meg és magával húzta a fiút, ahogy elindult.
- Marinettel csak haverok vagyunk szóval nyugodjatok le szépen. - hajtotta tovább Adrien - Nem vagyunk együtt. - sóhajtott, én pedig már elakartam menni a mosdóba csak, hogy ne kelljen ezt hallgatnom, de szerencsére megszólalt a csengő, így gyorsan felmentünk az osztályba. Nekem eléggé rossz kedvem volt. A padtársam félig felhúzott szemöldökkel és aggódó szemekkel nézett engem.
- Hé ugye most nem azért vagy kibukva mert Adrien azt mondta nincs köztetek semmi? - kérdezte nagyon halkan miközben közelebb hajolt hozzám. A fiúk előttünk ültek, de úgy tűnt nagyon belemerültek a beszélgetésbe szóval valószínűleg nem hallottak semmit. Én bólintottam egyet.
- Azt mondta, hogy haverok vagyunk. Érted? Csak haverok. - akadtam ki természetesen ugyanolyan halkan, mint Alya nehogy meghallják - Amúgy is annyira gyorsan rávágta, hogy nincs köztünk semmi. Lehet tényleg úgy van ahogy Chloé mondja. Én nem illek Adrienhez. - sóhajtottam aztán ledőltem a padra.
- Mikor jutottunk oda, hogy Chloéra hallgatsz? Nyugi kislány, nem várhatod, hogy azt mondja jártok miközben nem is. - mosolygott nyugtatóan a legjobb barátnőm - Nincs veled semmi baj. - tette hozzá, én pedig felé fordítottam a fejem és haloványan elmosolyodtam. Aztán tátogtam neki egy köszönömöt ugyanis a tanár közbe bejött a terembe. A történtek száz százalékosan lekötötték a figyelmem, így az órákon sem tudtam figyelni. Én már azt hittem kezdek tetszeni neki erre hirtelen a haver zónában találom magam. Egy egyszerű haver. Lehet, hogy tényleg békén kellene hagynom Adrient. Nem én vagyok az a lány, aki hozzáillik. Napközben páran megkérdezték, hogy van-e valami bajom persze én mindenkinek azt mondtam, hogy nincs. Már éppen elindultam volna haza mikor a kapuban valaki megszólított.
- Várj Marinette! - kiáltott utánam, mire megálltam - Figyelj tudom, hogy egész nap azt mondogattad, hogy nincs bajod, de mintha mégis lenne valami. - állt meg mellettem Adrien. Semmi kedvem nem volt vele beszélgetni a ma reggel történtek után.
- Nézd Adrien most mennem kell haza, és tényleg nincsen semmi gond. - vágtam rá és már tettem is pár lépést a hazafelé vezető út irányába.
- Marinette ne csináld ezt! Biztosan van valami. Nem akarsz róla beszélni? - magyarázott utánam, én pedig nem igazán akartam válaszolni, de mégsem szerettem volna bunkó lenni.
- Nem nincs semmi. - mondtam picit már ingerültebben - Szia. - köszöntem el most már, és csak mentem hazafele. Valamit még valószínűleg motyogott nekem talán azt, hogy biztosan van valami velem, mert nem ilyen szoktam lenni. Hát igen most eléggé bunkó voltam vele. Nem volt szándékos, de egyszerűen rosszul esett, amit reggel mondott. Nem kellene még jobban kiborulnom, mert így egy akuma célpontja lehetek, ami a lehető legrosszabb lenne.
- Marinette Adrien biztosan nem úgy értette azt, amit mondott. Túl reagálod a helyzetet. - bújt elő Tikki a táskámból, amikor már a szobámban voltam - Különben is nem szabad szomorkodnod, még a végén megtalál egy akuma. - az aggódó nagy kék szemeivel nézett engem, és próbált segíteni, de egyszerűen magam alatt voltam.
- Igen tudom. De nem fair, hogy szuperhősként nem lehetek néha kicsit a padlón. Végül is én is csak egy ember vagyok. Nekem is vannak érzéseim, és igenis fáj, hogy csak egy havernak tart. Fáj, hogy már beleéltem magam ebbe az egészbe. Én komolyan azt hittem, hogy bejövök neki, erre pár hülye beszólására egyből rávágja, hogy nem járunk, nincs köztünk semmi. - válaszoltam kissé idegesen - Igen tudom nyugodjak meg, én sem akarom, hogy Halálfej irányítson engem. Semmi bajom csak egy kicsit rosszul esett ez az egész. - sóhajtottam, majd ledőltem az ágyamra, és egy párnát húztam a fejemre. Nem akartam most beszélni senkivel. Legszívesebben megkérdeztem volna Adrient, hogy tényleg csak egy egyszerű haver szintjén vagyok nála vagy, azért több. Azt hittem, hogy mi már közeli barátok vagyunk, végül is beavatott a szüleivel kapcsolatos dolgokba, vagy talán minden haverjával megbeszéli a családi hátterét? Na jó ez már hülye gondolat volt. Tényleg nem kellene ennyire kiakadnom. Csukott szemmel feküdtem és azon voltam, hogy lehet alszok egyet amikor kopogást hallottam. Először gyorsan felültem és rögtön az ajtóra néztem, majd mondtam, hogy "Gyere", de erre csak még egy kopogást hallottam, viszont nem is az ajtótól jött, hanem az ablaktól. Amikor odanéztem Fekete Macskával találtam szembe magam. Azonnal kikerekedtek a szemeim és hirtelen nem is tudtam mit csináljak. Ő csak mutogatott, hogy nyissam ki az ablakot, én pedig meglepetten keltem ki az ágyból, hogy eleget tegyek a kérésének. Vajon mit kereshet itt?